Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
III. AZ ISKOLA 1851 ÉS 1921 KÖZÖTT
A főgimnázium megszűnéséig fiúiskola volt. Az 1910-11-es tanévtől kezdve a magántanulók között az V. és VIII. osztályok tananyagából vizsgázónak között hat leány is megjelent, akiknek a száma évről évre nőtt és az 1919-20-as tanévben a vizsgázott 319 tanuló közül már 54 leány volt. A szigeti szülők kérésére a leányok közül a jobb tanulmányi eredményt elérteknek azt is megengedik, hogy passzív minőségben az órákon is jelen legyenek. A jogakadémián az egyedüli nő az intézet szigeti fennállásának utolsó évében vizsgázott, de az 1916-17-es tanévben létesített államszámviteltani kötelező, egy éves kurzusnak 3 nő hallgatója is volt. 1895-ig a jogakadémián csupán négy állandó tanszék volt biztosítva. Ezért több kurzust vagy gyakorlati foglalkozást bányaszakemberek, orvosok, törvényszéki orvosok valamint gyakorló vagy már nyugdíjazott jogász - és pénzügyi tisztviselők vezették. A millenniumi ünnepségek lázában Sziget város és Máramaros megye törvényhatósága is egy-egy tanszéket létesített. Ez utóbbi finanszírozási feltételei csupán évek múlva oldódtak meg, de rövidesen a Tiszántúli Református Egyházkerület is egy újabb tanszéket létesített s ennek megfelelően az 1905-1906-os tanévtől hét tanszék volt betöltve. A törvény szerint kötelezett nyolcadik tanszéket is biztosították, de ez csupán két évig létezett. 1911 után ennek véglegesítése érdekében főként az erdőkincstártól vártak segítséget, de az első világháború kitöréséig ezt nem sikerült megvalósítani. A századfordulón a líceum mindkét tagozatán a diáklétszám csökkenése volt tapasztalható. A főgimnáziumi osztályok esetében ez a jelenség abból adódott, hogy a környező városokban (Nagybánya, Beregszász stb.) az eddigi algimnáziumokat főgimnáziumokká emelték. S ettől kezdve, az ottani diákok otthon maradtak. A jogakadémián az abszolút beiskoláztatási szám csökkenése az 1906-1907-es tanévtől vált kritikussá. A meglévő anyagi forrásokból származó bevételeket a hallgatók által fizetett évi 100 koronás tandíjból és a vizsgadíjakból pótolták. Sziget viszonylatában ezért az évi 120-as hallgatói létszám elérése volt a minimális követelmény. A századforduló éveiben ezt még sikerült biztosítani, de a további létszámapadás már komoly nehézségeket okozott volna. Ebben a vonatkozásban a vizsgadíjak csökkenésével is számolni kellett. Általában az intézet legjobb hallgatói a jogi képzettséget bizonyító szigorlatokat egyenesen a két állami egyetemen igyekeztek letenni. Ennek lehetősége, bizonyos szempontból a szigeti jogakadémiára nézve hízelgő volt, mert az itt folyó oktatás magas színvonaláról tanúskodott. A vizsgadíjak elvesztése azonban már érzékenyen érintette a jogakadémia költségvetését. A létező gondokat az is szaporította, hogy a jogászképzés országos átszervezésére vonatkozó törekvések, a még meglévő felekezeti jogakadémiák mellett hosszú távon a szigeti létét is megkérdőjelezték. A vég elkerülése érdekében a líceum igazgatótanácsa, a tanári kar, a megyei és városi vezetés összpontosított támadást vezetett, melyben gyakran az intézet kulturmissziójára történő hivat-53