Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)

III. AZ ISKOLA 1851 ÉS 1921 KÖZÖTT

főgimnáziumi osztályokból is több római és görög katolikus tanuló az 1852-53-as tanévben kimaradt és öt diák már évközben sehol sem járt iskolába. A kudarcnak az is oka volt, hogy a főgimnáziumi osztályok tanulási nyelvévé, a minisztérium a németet erőltette. Emiatt főként a korábbi években németet nem tanult volt szigeti piarista kisdiákok hagyták félbe a tanulmányaikat.

Egy 1853. május 8-i elemzésen a pártfogóság megállapítja, hogy a jogi tanszék működéséhez szükséges tanárok fizetésére nincs meg a pénzügyi fedezet. Ezért azt kérik Kassától, hogy a jogászokat egy jogtudományokat végzett és másik két, csupán a gimnaziális oktatásra képesített tanár oktassa, az intézet pedig ideiglenesen nyerjen nyilvánossági jogot. Ugyanakkor ígérik, hogy az iskola anyagi helyzetének javulását követően, a tanárok számát a megkövetelt szintre emelik. Pozitív választ azonban sehonnan sem kaptak. Pedig ekkor már Szigeten is tudták, hogy a magyarországi református főiskolák közül a debreceni és a nagykőrösi kollégiumok nyilvánossági jellegét a császári hatóságok megadták. Ez pedig Szigeten újabb diák-lemorzsolódást eredményezett. A következő 1854-55-ös tanévben már csak 47 diák koptatta a szigeti református iskola padjait.63

Az iskola pártfogósága és az időközben megalakult kormányzótanács az iskola pénzügyi helyzetét újból és újból felmérte. Megállapították, hogy a jogakadémia és a főgimnázium nyilvánosságának megszerzéséhez, hozzávetőlegesen 60000 forint jövedelemre lenne szükség. Az első, még 1850-ben Erdély és Magyarország területére kibocsátott segélykérő szózat azonban csupán 20000 forintot eredményezett. Az akkori megajánlások egy részének befizetését is a szigeti iskola nyilvános jellegének megszerzéséhez kötötték. A küligazgatóság megszorultságában újabb segélykérési szózatot és körlevelet bocsátott ki, de a kézzelfogható, magasabb megajánlások még késtek. Mindezzel számot vetve 1855. június 29-én a kormányzótanács „a főgimnáziumnak algimnáziumra leszállítását kimondja és abba beleegyezik, azonban azon erős elhatározással, miszerint továbbra is mindent elkövet nagyobb pénzerő gyűjtésére s ennek sikerével a főgimnáziumi osztályokat, bár korszakonként, visszaállítani szent kötelességének ismeri”. Ezt követően 1855. augusztus 12-én tett felterjesztésében a vallás és közoktatásügyi minisztertől a máramarosszigeti református algimnázium nyilvános jellegének elismerését kéri. Nagy várakozások után, 1855. november 13-án a miniszter, kedvező határozatával a szigeti református algimnázium nyilvánossági jogát elismerte.

Az Iza-parti iskola életében ez a határozat nagy jelentőségű volt. A környező megyékben ugyanis nyilvános jellegű algimnázium még nincs, a szatmárnémeti református algimnázium is ezt a jelleget csak 1859. június 30-án nyerte el. Szigeten ekkor már az iskola bővítésén dolgoztak és ősztől kezdődően az V. osztály is beindult.64

49