Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)

VI. A LÍCEUM GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HELYZETE

viszonylag könnyen megbarátkoztak és a légációknak csupán az 1851 után bekövetkezett kényszerszünet vetett véget.

Jeleztük már, hogy az iskola könyvtárának külön bevételi és kiadási nyilvántartása volt. Hasonlóképpen a büntetésekből származó bevételekről is külön nyilvántartást vezettek. Ez utóbbiba a diákok esetleges jutalmazását is feljegyezték. A seniornak is külön kasszája volt. Az ide befizetett összeg 1 /3-a a seniort illette, a többiből pedig főként az apróbb javítási költségeket fedezték. A három sátoros ünnepi legációk idején helyenként a seniorális kasszába is külön gyűjtöttek, de esetenként, amikor seniorális kassza kiürült, az iskolatanácsi határozat alapján a diákok is fizettek. Ilyen esetet ismerünk 1825-ből, amikor minden első és másodéves tógátus egyszeri 30 krajcárt, a harmad évesek 1 váltóforintot, a többiek 1 forint 30 krajcárt fizettek.

Az iskola költségeinek részbeni fedezésére Máramarosszigeten is a diákoktól tandíjt is szedtek. A kisdiákok 1776-tól kezdődően, a szülők vagyoni helyzetének megfelelően 6, 12, 14 és 20 dénár beiratkozási díjat fizettek. 1790-től kezdődően a források 3, 6,12, 24, 30, 60, sőt 120 és 140 dénáros beiratkozási díjat is jeleznek. Változást 1800-tól tapasztalunk, amikor a befizetett összeg 6, 15 és 30 krajcárra, esetenként 1 váltó forintra módosul. 1823-tól az 1 forintos díj válik egységessé, de 1848-ig felülfizetésekkel is találkozunk. A tógátus diákok 1798-ig, ha más iskolából jöttek, nem fizettek beiratkozási díjat. Később ezt a kedvezményt eltörölték és 1821-től kezdődően, vagyoni helyzetüktől függően, ők is 1, 3, 4, 5 vagy 6 váltó forintnyit fizettek.

Az iskola létezésétől kezdődően, a téli és tavaszi ünnepek alkalmával a mendicus vagy kolduló diákok által is igyekezett jövedelmét gyarapítani. Ilyenkor a város módosabb családjait megkántálták, fölköszöntötték és az ilyenkor kapott dénárokat az iskola kasszájába gyűjtötték. Később ennek egy részét az oktatók és a kántáló diákok között szétosztották. S ez a szokás a XVIII. század végéig fennmaradt. Sőt, alkalmanként születés- vagy névnapi vigalmak alkalmával is köszöntöttek, de ilyen esetekben csak oda mehettek, ahová őket kimondottan meghívták.10

2. A líceum gazdasági helyzete; Államsegély (1849-1918)

A máramarosszigeti református tanoda 1849 utáni történetének fejtegetéséből is kitűnik, hogy az iskola 1886-ig semmilyen állami pénzsegélyt sem kapott. Ezért a fenntartását és bővítését meghatározó bevételek, a korábbi periódusokhoz hasonlóan, évtizedekig, a korábban lespórolt és tőkésített összegek kamataiból, a városban és a megyében megtalálható ingatlanjainak (házainak és földjeinek) bérleti díjából és főként az erdélyi és magyarországi protestáns főurak s a melléjük felsorakozó polgári személyek adományaiból tevődött össze.

141