Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Ezernyi kérdés szegeződik felétek a gyülekezetből. Felelni nem tudtok. Új még nincs a patron-táskátokban. Hogy is volna, amikor annyira hozzákövesedtünk a régihez. Valamit meg mondani kell. Innen aztán az „Ö-ö-ö”! Ö-ö-ö! A Prédikátor könyvében olvassuk: „Mindennek rendelt ideje van. Ideje van a jajgatásnak...” (3:4). Valahogy úgy értettük előadásod refrénszerű ö-ö-ö-jéből, hogy elérkezett a jajgatás, a nyögés ideje a mai egyházkormányzat életében. Áldassék érette a kegyelmes Isten! Péntekhegy, 1956. június 1. * * * „Nincsenek analógiák!” (Egyházkormányzatnak) Főtiszteletű Egyházkormányzat! Isten kegyelméből ígéretes időben él napjainkban a magyar református egyház. Megmozdult körülöttünk az egész magyar világ. Pedig vérrel, vassal, erőszakkal igyekeztek halálba merevíteni, mozdulatlanná tenni. Jaj, de sokszor remegtünk, hogy sikerülni fog a nemzeti lélek elpusztítása. Mégsem sikerült. Változhatatlannak hirdetett politikai dogmák cseppfolyós állapotba jutottak, szuronyokkal megtámadott társadalmi rendünk eresztékei recsegnek-ropognak. A gazdasági élet csatornáiban tisztább források vize csörgedezik. Egyszeriben értékesebbé lett az ember, ha nem is a legfőbb érték még mindig. Mindent egybevetve: az egész magyar világ átrendeződésének a körvonalai vilióznak nagy éjszakánkban. Persze nincsenek hiú reménységeink. Jól látjuk, hogy a jelenlegi magyar állami élet fundamentuma változatlanul a szovjet fegyver. Mégis a nemzeti lélek legkisebb rezdülése is szent és bíztató jeleket sejtet. Mit csinál a magyarországi református egyház a nemzet ébredésének idején? Félelmetesen ismétlődik az Evangélium egyik legsötétebb darabja a mai egyház életében. így: „Egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, ezt mondván: Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig. Ok pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezték, lepecsételvén a követ 394
