Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
tető bolsevista. Lihegve rohan a jelenvaló világ elismerő mosolyáért. Politikai akrobata mutatványokat végez. Közben theologizál. Innen aztán a homály meg a sötétség a Nyírségi traktusban. Szóval örültünk, hogy te érkeztél közénk. Erezhetted a várakozás levegőjét magad körül. Jólesőn írom, többet hoztál, mint amit legdélibábosabb álmainkban várni merészeltünk. Valami új, valami más kezdődött a magyarországi református egyházban! Érdemes megnézni az eddigit és ezt az újat. Eddig - értve egyházunk életének legutóbbi hat-hét esztendejét a legmerevebb farizeusi életformát kényszerítették rá egyházunkra. Úgy láttátok, ha az egyház benne van a világban, másképp nem lehet abban, mintha tökéletesen azonosul a világgal. Diktatúra van a világban, jöjjön hát az egyházi zsarnokság, evangéliumi veretben. A kényszerzubbony, a koncentrációs tábor, a börtön - nagyon leszűkíti a létezést, megkötözi a szellemet. A theologiai kényszerzubbony, a közegyházi koncentrációs tábor - megoltja a lelket. Ebben a lélek-oltogató korszakban, megszólalt az egyházi parancsuralom hangja. Amit mondtatok megfellebbezhetetlen volt. A főpapok elbizakodottsága, fölényessége, magabiztossága, korszerű külsőben, virágkorát élte ezekben az években. Megszületett az engedelmességi igény az egyházkormányzat részéről. Porondra lépett a megfélemlített, remegő dadogó, hajlongó esetleg taposó, utánzó, talpsimogató lelkészi típus. Zsinat-presbiteri egyházat kormányoztok, zsinat és presbitérium nélkül. Ezért lehet ezeket a nehéz esztendőket az egyházi farizeizmus virágkorának nevezni. Most azonban, mint hallottuk tőled Lacikám, - valami változás van az egyházkormányzat világában. Valami új érkezett s csapta meg az orcánkat. Ennek az újnak van egy állandó refrénje, úgy amint mondtad előttünk: „O-ö-ö!” Ugyan mi lehet ez? O-ö-ö! Ezt nem magadtól, jószántadból mondogattad majd minden mondatod után. O-ö-ö?! Próbáltam exegetálni. Ilyesmire jöttem rá: a régit a farizeusi idők tanításait túlhaladta az Idő. A theologia-politikai megosztottság epithetonjait minden becsületes harangozó betéve tudja már. A gyülekezet füle és szíve zárva marad a réginek állandó ismétlése előtt. Különben is, egyszer hallotta a gyülekezet és többször nem volt füle az egyházkormányzati igék meghallására. A gyülekezet éppen a Lélek állandó jelenléte miatt, - mindig újat vár. Nem bírja az uniformist. Meghal a theologiai csukaszürkében. Ott a gyülekezetben, ha nyilvánvaló a jézusi szó: „szükség néktek újonnan születettek!” Ebben az állandó színlelésben él a gyülekezet. Ebben minden merevség, formalizmus, dogmatizmus halálra van ítélve. Ti, erre még csak most jöttetek rá! 393
