Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)
Korláth Gyula, Fornos, Beregi em
József fiamat, a 4 magánpolgári után, előbb a beregszászi magyar gymnásiumba, ahol IV. V. VI. osztályokat végezte, — majd a munkácsi kér. akadémiába adtam s itt érettségit szerzett. Két évi cseh katonai szolgálata után, a Szernye-ármentesitő társulatnál kapott állást. Felszabadulásunk után a m.kir. postához ment, előbb Békéscsabán, aztán Budapesten nyert elhelyezést. Jelenleg budapesti posta-központi számtiszt. 1942. év juni. 23-án házasságra lépett Zámbory Gyöngyivel, posta dijnoknővel, Zámbory Sándor hete-fejércsei ref. lelkipásztor és Bartha Magdolna szülők leányával. Margit leányom, a cseh megszállás alatt elvégezte a munkácsi magyar nyelvű I—IV polg iskolát, hazajött, hogy a háztartásban édesanyja segitségére legyen. 1942-ben részt vett a munkácsi kereskedelmi iskola féléves tanfolyamán, ahol gyors és gépírást és kereskedelmi tárgyakat tanult. A tanfolyamot kitüntetéssel végezte el. Erzsébet leányunk, a munkácsi I—IV. polgári-iskola elvégzése után, a munkácsi tan. Képzőben jár, ahol most a IV-ik osztályt végezte el. Amikor itteni lelkészi pályámat 1908. évi juni 21-én, beiktatásommal megkezdtem, első megfigyelésem az volt, hogy itt egy ősi református buzgó gyülekezet előtt állok, amely a hitélet terén sokat vár papjától. Felismertem mindjárt templom szeretőket, külső belső formájában egyaránt. Arról is elég hamar meggyőződtem, hogy a belhivatalnokok iránti tisztelet és becsülés őszinte. Előtűnt már az is hogy itt „az alsó rend a felsőt hallgatja, az erős az erőtlent ápolgatja”. Egyet értő, atyafiságos, szegény, munkás emberek ezek és valóban feltevésem valónak bizonyult. 34 év múltán is, ma, ez a meggyőződésem. A belmissziói munka egyik szükségességét is azonnal megállapítottam. A gyülekezeti ének igen buzgó, de nagyon sok hibával teljes. Itt mindenki énekel, de nem tartják fontosnak, hogy jól van-e vagy se. Az édesatyámtól örökölt, ének és zene szeretetemmel és a sárospataki főiskolai énekkarban, 4 éven át szerzett főprecentori ízlésemmel, nem tudtam ez éneklésbeni helytelenséget elszivlelni, gondoltam nagyot és merészet. E gyülekezeti éneklést megjavítom. Nagy és merész dolog ám ily dologba fogni ott, ahol e téren mindenki tekintélynek érzi magát. A mikor a helytelenséget, szelíden, a vezetők előtt szóvá tettem, igen érzékeny közsérelmet követtem el. Ki is fejezték előttem, hogy csodálkoznak rajta, hogy ők, nem helyesen énekelnek! A kántortanitó úr kijelentésemre elmondja, hogy ő ezt a nagy itteni ének szeretetet, de annak helytelenségét is, már igy találta. Javítani próbálta, de ő is nagy ellenállásra találván nem folytatta, nem érezvén magában erőt és tehetséget erre, gyenge lévén, bevallása szerint, ének és zene tudása. Én, Isten segítségével, ezt célomul tűztem ki. 89