Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)
Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em
1928 december 4-én bejelentettem a gömöri egyházmegye gyűlésén, ahol kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták. Magát az egyházmegye főgondnokát: Tornalyay Zoltánt is rendkivül meglepte nővére fejedelmi ajándékozása. Természetes volt, hogy az ajándékot a konvent sem utasithatta vissza. Most már az árvaház épitése, beszervezése képezte fő gondomat. Bár, Istennek legyen hála, az épitkezésnél nem az enyém volt a felelősség, azt Tornalyay Zoltán egyházmegyei főgondnok, épitészmérnök vezette és ellenőrizte. Az árvaházi munka oly gyorsan haladt, hogy az árvaház a templom melletti sziklán 1929 IX. hó i-én már megnyílhatott és be is népesedett. A rozsnyói gyűléstől számitott 1 éven belül engem igazolt a szeretet abban az állitásban, hogy hitre és cselekvő szeretetre biztosan lehet számitani a református egyházban. Amint megnyilt az árvaház, nem csepegett csurgott, de dőlt bele a szerető szivek adománya. És most lett világos, hogyha nem lett volna a magyaroknál szokásos egyenetlenkedés és féltékenykedés, nem esett volna ki a markából a református egyháznak egy soha többé meg nem szerezhető kincs és nem szalasztott volna el egy Istentől felkinált drága alkalmat jobb jövője biztositására. 1929 március 10-én mérhetetlen fájdalmunkra meghalt az én 6 éves, drága kis Palkóm. Az árvaház iránti szeretet oly nagy volt, hogy ez alkalomból koszorú megváltás cimén majdnem 25.000 Koronát küldött a reformátusság a Bácsy Palkó alapra, amelyből azután Beretkével közvetlen szomszédos területen szántóföldet vettünk az árvaház részére. 1939 ben a hivek minden nagyobb megterheltetése nélkül önkéntes adójuk hozzájárulásával, államsegély mellőzésével a Murány folyó partján felépittettem Gömör vármegye legszebb 2 tantermes tanitói lakással ellátott népiskoláját. A leghűségesebb segitségem ebben is Tornalyay Zoltán egyházkerületi főgondnok volt, aki az iskolát gyönyörű magyar stilusban tervezte meg és ott állt az épület minden sor kövén, bár ha az épités kezdetén a robbantásra váró sziklákat látva, azt mondta: „na öreg, ha ebbe bele nem törik a bicskád, hát akkor soha semmibe.” Ahol azonban erőteljes lendületbe jön a Krisztus ügye, ott van a legközelebb a sátán. 1930 őszén ellenem, mint árvaházi igazgató ellen két diakonissza növendék, aki az árvaházból eltávozott és a diakonissza munkára alkalmatlannak találtatott, panaszt emelt. Az árvaházi konventi bizottság igen lelkiismeretes, két egész napra kiterjedő tárgyalás alapján egyhangúlag napirendre tért a panasz felett. A bizottság tanácskozásain egy egyházkerületi főgondnok, 1 esperes, 1 egyházmegyei gondnok, ezredes, 1 igazgató tanitó vett részt. Ezzel azonban az ügy nem fejeződött be. A lelkész elnök felhivására a 2 eltávozott di36
