Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)
Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em
Amikor pártásan a templomban ültek, úgy sugároztak, hogy nem mertem rájuk nézni, mert attól féltem, hogy elakadok a beszédbe. Köztük és velükszemben volt nekem a legnagyobb áldásom az én állandóan velem levő Krisztus Uram. A mérai misszió a legtapasztaltabb lelkipásztort is próbára tette volna. Én szünet nélkül azért imádkoztam, legyen velem az Ur és Ő végezze el helyettem, amit én nagyon is fiatalon, tapasztalatok nélkül elvégezni nem tudok. Hitem, minden gyermekes félelmem mellett vakmerővé és határozottá tett. Legelőszőr bevezettem a mindennapi isteni tiszteletet. Ennek időpontja mindig a munkábaállás ideje volt. Minden nap minden épkézláb ember templomba jött. Kapáját, kaszáját hozzátámasztotta a templom falához és onnan indult munkára, Nyáron sokszor megtörtént, hogy reggel 4 óra előtt volt meg az istentisztelet. Ima mellett mindig volt biblia olvasás is. Időhöz és alkalomhoz mértem könyvnélkül imádkoztam. Az egyháztagokat gyakran meglátogattam. Viszont a papiak üvegfalain keresztül minket is mindenki láthatott. Hivatalos óra nem volt, az egész falu tudta mindig mikor, melyik háznál talál meg. Odajött, akinek dolga volt velem. De meglátogattam a baptista családokat is, sőt imaházukba is eljártam, kiegészitettem igehirdetésük fogyatkozásait. A faluban soha senkinek nem jutott eszébe, hogy ezért meggyanusitson. Amikor Budapestről Udvarnoki András megjelent köztük, akkor is elmentem mindig a gyülekezetbe. Nem vitatkoztunk, az igét, a tiszta, hamisítatlan evangéliumot hirdettük mindketten. A mi bibliai óráinkon, amikor meglátogatott bennünket, kértem, hogy ő is szóljon. Megegyeztünk abban, hogy mindkét gyülekezet, a kálvinista is meg a baptista is Krisztusé és ahhoz a pásztorhoz fog végeredményében csatlakozni, aki erősebb hittel és kitartóbban imádkozik érte. így érdekem is volt, hogy a gyülekezetért nemcsak a templomban, hanem otthon is szüntelenül könyörögjek. Bevezettem a legszigorúbb, nyilvános eklézsiakövetéssel összekötött egyházfegyelmet. A szemben levő szomszédom, Horváth Minya, aki szenvedélyesen szerette a szeszt, gyakran elmondta: nagy baj nekem ez a pap. Kijött, bement szegény, ha rájött az ihatnék, de nem mert a kocsmába menni. A kocsmáros tönkrement. Állandóan töprengtem, miképen lehetne anyagi nagy bajaikon is segíteni. Amikor e tekintetben reménytelenül álottam, jött egy csoda: Aratás idején, behordás után, leégett az egész falu. A lángtenger közepén azonban a templom, a paróchia és az annak udvarán levő több kazal széna, szalma, a csűr mellett felálitott búza asztag s a csűr hijján levő búza épen maradt, pedig nem oltotta más, csak én meg a kocsisom s amikor a kibírhatatlan hőségben és összeestem, a kocsisom egyedül maradt. A fejvesztett falu minden tagja el volt foglalva a maga házatája vé-20
