Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 8. (Debrecen, 2000)
A LÍCEUM KIALAKULÁSA ÉS A FORRÁSOK - A líceum kialakulása és fejlődése
A szigeti református tanoda XVIII. századi szerepének és jelentőségének érzékeltetése céljából rögzítenünk kell azt a történelmi igazságot, hogy Máramaros, s benne Máramarossziget az erdélyi fejedelemség létrejötte óta ehhez tartozott. 1732- ben III. Károly ugyan Magyarországhoz csatolta, de szellemileg és egyházjogi szempontból is a XVIII. század hetvenes éveiig többnyire Erdélyhez kapcsolódott. És ez az állapot mind a Caraffa nevével fémjelzett XVII. század utolsó harmadában kibontakozott vallási üldöztetések, mind pedig a szatmári békét (1711) követő retorziók ellen védelmet jelentett. A viszonylag nyugodt feltételek közepette gyarapodó szigeti iskola a nagybányai Schola Rivulina, majd pedig a szatmári református gimnázium elsorvadása és nyilvános jellegének megvonása után (1754) így nyújtott biztos menedéket Ugocsa, Bereg, Szatmár s részben Kővárvidék és Közép-Szolnok egyes körzeteiből verbuválódott tanulók számára.15 Történt ez annak ellenére, hogy az erdélyi fejedelmek által biztosított anyagi juttatások döntő hányadát az iskola sorra elvesztette.16 Az iskola pártfogását átvevő máramarosi egyházmegye a szigeti tanoda céljaira 1780-ban már csupán évi 700 forint jövedelemmel rendelkezett. Segítségért ekkor az erdélyi református főurakhoz fordultak. S a segítség sem most, sem pedig a pénz 1811-es leértékelődése nyomán előállt újabb válságos időszak alkalmával megismételt kérelem nyomán sem késett sokáig. Hosszúra kerekedne azon családok névsora, amelyek részben magas pénzösszegekkel, részben pedig alapítványokkal siettek a szigeti iskola segítségére. S melléjük zárkóztak fel a máramarosi nagyobb családok, s legvégül, de nem utolsósorban a szigeti köznemesség is. Ugyanakkor ez az első időszak, amikor a Tiszántúli Református Superintendentia (értsd debreceni püspökség) is támogatni kezdi a szigeti tanodát.17 A megnövekedett jövedelem tette lehetővé, hogy évente most már átlagosan 24 diák pénzsegélyben részesüljön, ezenfelül 60- 80 diák részére kenyeret biztosítanak18, és hogy 1802-ben felépüljön az intézet új egyemeletes kőépülete is19, amely szinte a XIX. század végéig biztosított hajlékot az itt folyó oktatói és nevelői munkának. Az oktatási folyamat megújulásának első jeleként 1774-ben a német nyelv tanítására külön tanszéket állítanak fel. A döntő lépés azonban 1797-ben történt, amikor Hari Péter rektor-professzor tervei alapján az oktatási és nevelési rendszert teljesen átszervezik.20 A klasszikus műveltség elemeinek elsajátítása mellett a kisiskolás kortól kezdve mind nagyobb súlyt helyeznek az élet mindennapi szükségletei által megkövetelt tudományágak ismeretére. Az oktatási folyamattal egyenértékű a diákok nevelése. „A jövendő világra nézve legnagyobb s legnevezetesebb dolog az ijfúságnakjó nevelése...” szögezi le Hari jelzett füzetecskéje első mondatában. Az iskola felépítését illetően pedig a következőket írja: „Légyen nyolcz classic következendő sorral: I. Első Magyar classis, II. Felső Magyar classis, III. Első Déák classis, IV Második Déák classis, V Harmadik Déák classis, VI. Német Classis, VII. Rhetorica classis, VIII. Poetica classis”. Ezeket az osztályokat az országban meghonosodott protestáns oktatási rendszerhez hasonlóan a conrektor irányítása alatt osztályonként egy-egy, az öreg deákok közül kinevezett közoktató 10
