Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
I. rész Hittani szempontból
tehetnők, "miért nem nevezte magát a felekezet Heidelbergi vallástételt tartónak."? Engem ezen nagy következetlenség legelőször 1843-k évben ragadott meg. Addig, én előttem is mint sok mások előtt, ezen egész ügy figyelem ébresztés nélkül tűnt el. Az említett évben, mint egyházkerületi pénzlámok közelebbi érülközésbe jöttem a debreceni városi könyvnyomdával, melly ez időben az Énekcskönyveket nyomatta, s minden elkelt példánynak árából 12 váltókrajcárt, az egyházkerületi egyik fiókpénztárba, az úgynevezett "Sóltár-Kasszába", fizetett. Egyszer a könyvnyomda raktárát nézegetve, látok egy halom példányt jó erős kötelekkel öszvefoglalva, s egy félre eső polc mellé szegletbe lökve. Látszott a rajta ülő vastag por- és pókháló- borítékból, hogy évek folytak el évek után, miólta ezen példányokhoz emberi kéz nem nyúlt. Csupán curiositásból kérdeztem a felügyelőtől, hogy "micsoda könyvek azok."? - s elszömyülködve hallottam, hogy magyar nyelven nyomtatott "Helvétziai Vallástétel" példányai. Ekkor, egyelőre több célom nem volt mint kiszabadítani e tiszteletes müvet a hosszas fogságból, s kijuttatni a szabad mozgásra. Szokás volt Debrecenben, könyveket ajándékozni jutalmúl, az alsóbb iskolák szorgalmasb növendékeinek. E könyveket a városi elöljáróság ajándékozta saját nyomdájának példányaiból. Nehány figyelmeztető szó kellett a város akkori bírája előtt, s jutalomkönyvekűl, ezentúl Helvétziai Vallástétel is osztatott a tanúlók számára évenként. Később az iránt szerettem volna tisztába jönni, mi célból nyomatott vala egykor a temérdek számú 62
