Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

I. rész Hittani szempontból

Hitcikkei most is ugyanazonok, mellyek a 16 században valának, s igy ellenük ugyanazon érvek teljesen használhatók, mellyek a XVI században diadalmaskodtak.

A minő vólt a theologicus cursus újainak, s az ezek közzül volt iskolai tanítóknak és prédikátoroknak hittani érzülete s vallásos lelkülete: épen ollyan vólt a gyermekeknek iskolában, s a népnek templomban! tanítása. Igen kevés tanitó vagy prédikátor érezte reformált hitcikkjeinek ama fenségét, - mondhatnám - ihletettségét, melly a Reformátorokat s hitfelekezeti Elődeinket olly lelkesedéssel töltötte be, hogy készebbek valának minden kínokat átszenvedni, s irtóztató halállal múlni ki, mint sem hogy elálljanak hitüktől, s megtagadják ennek cikkjeit. Nem érezték pedig azért, mert a Protestantismus vezérelveit, igaz minőségökben s a papismus dogmáinak irányában, kellőleg nem méltányolták. A rationalismus utópiája felé bámúltokban, elvesztették a hitfelekezet társulati életének talismánját; lágymelegekké, hanyagokká váltak; végre másokra nézve is elhanyagolták azt, mit önmagukra nézve érdektelennek tartottak. Alig lehet képzelni azt a renyhe gondatlanságot, mellyel prédikátoraink a Káté-magyarázatot tartották vasárnap délutánokon. Némellyek a Hunyadi Ferenc által kiadott könyvből futtában végig olvasták az elmélkedést, azután félkészültséggel beszéltek mindent a mi nyelvökre jött. A szorgalmasbak tanulódeák fővel öszveirták az ifjúság által dolgozott kátémagyarázatokat, s ezeket használták. Debrecenben, mintegy harminc esztendő olta magok a prédikátorok soha sem

87