Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

Bevezetés

miglen végre a legelső Okon, a láthatatlan de működéseiben mindenütt tapasztalt Fő Hatalmon megállapodik és megnyugszik. A természet törvényeivel ismeretlen, a tudományokban járatlan vadembert pedig, ugyanazon fajú érzet, ösztönszerűen kényszeríti, hogy alázza meg magát, és hódoljon közvetlenül azon jelenet vagy tüneménynek, melly benne a félelmet vagy örömet gerjesztette. Ezért nagyon természetes volt, hogy bizonyos légally lakói imádták a vereshagymát, mellynek ereje őket az ottani ragályos nyavalyától s a haláltól megmenté; és imádták féltőkben a másik növényt is, mellynek mérgétől rögtön meghalt az, aki azt megkóstolá. Még természetesb, ha némelly nemzetek napot tüzet s más eféle teremtményeket imádtak; majd az ezekben rejlő látatlan Hatalmat kiábrázolván, félelem és öröm perceiben, a szív teljes elfogódásával borultak le az ábra-kép vagy szobor előtt.

Noha azonban a Félelemnek s Örömnek illy ellenállhatlan érzete, természetesen indította s indítja az embert a látatlan Hatalomnak megismerésére és imádására: ez érzet még sem tekinthető a vallásosság eredeti kútfejéül. Nem tekinthető pedig azért, mert a Félelemnek s Örömnek ez érzete minden más állatokkal is közös. Az állatokat szintolly erősen meghatja az elemek dúlása, a természet bája, kicsinyeiknek születése, ezeknek s párjaiknak betegsége, halála.

Az állatokban a Félelem és Öröm, ösztönszerűleg eredményezi a jóltevőhezi ragaszkodást, s a kinzólóli irtódzást.

Az emberekben a Félelem szüli a Reményt, az Öröm szüli a Hálát. Mindkettő a jobblét utáni sóvárgás és a jóltevőhezi

30