Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

Bevezetés

ragaszkodás állatias érzeményének, már emberi méltósághoz alkalmazott s mintegy fokozatos magasztaltsága, elannyira, hogy mindkettő szellemi, s igy egyedül embert illető tulajdonúi tekinthető. És, a mennyiben a vallásosság, a vallásos tárgyakkali foglalkozás, egyenesen szellemi működés az emberben: ezen szellemi eredmény kútfejéül, inkább lehetne venni a Reményt és Hálát, mint szellemi tulajdonokat. A végelemzés azonban még ezen esetben is a Félelem és Öröm forrásához vezetne vissza, s igy csakugyan nem találnánk a vallásosságnak olly kútfejét, melly, mint maga a vallásosság egyedüli tulajdona legyen az embernek.

Melly célhoz hogy eljuthassunk, az embernek olly tulajdonához kell folyamodnunk, melly neki minden teremtmények közzűl kizárólagosan saját jelvénye, s megkülönböztető ismervénye; és ez, az Ész, különösen az Észnek azon nyilvánulása, miszerént eszméket teremt, s valamint saját eszméit más Ésszel közölheti: úgy más Ész eszméit magáéivá teheti; minek következtében tökélletesedik, s a tökélletesedést időről időre tovább szállíthatja. Az ész működésének műszere az agyvelő, munkája nyilvánításának eszköze a Beszéd. Az ész és beszéd különbözteti meg az embert más állatoktól, mellyekkel egyenlő módon születik táplálkozik s hal meg, mellyekkel még az értelmi tehetség, s dallamos hangejtés is közös. Az ész és beszéd emeli felül az embert minden más teremtmények felett, s emeli felül egyik embert másik embertársa, sőt sok ezer embertársa felett.

Tudományosan képezett ember vallásáúl azt a philosophiai rendszert kell tekintenünk, mellyet ő, egyéni meggyőződése

31