Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

III. rész Egyházkormánylat

ereszkedem annak vitatásába, valyon azon országos alapítványokhoz, melyek a vallásosság és népnevelés előmozdítására tétettek, van-e természetes és törvényes joguk azon protestánsoknak, kik nem bevándorlóit idegen népként tekintendők, mert utódai azon dicső elődöknek, kik e hazát szerezték, kiknek tehát mint nemzettagoknak a nemzet közvagyonához igényűk is lehet: legyen elég csak ennyit mondanom, miszerént az isteni gondviselés megáldotta a reformált keresztyén hívek munkás buzgóságát, s ezer meg ezer akadályok legyőzése mellett mind szellemi mind anyagi tekintetben ott állottak, hogy egyházi fúggetlenségöket, önállású autonómiájokat feláldozni avagy áruba bocsátani, semmi szükség sem kényszeritette őket. Igaz, hogy ekklézsiáink igen nagy része nem tartozik a gazdagok s vagyonosok sorába; igaz, hogy ennélfogva lelkészeink is csak szegényül vannak fizetve; s ehezképest a segély nagyon ránk fér: de ebből még nem következik, hogy a segélyt minden áron sürgessük s elfogadjuk; csak annyi következik, hogy ha becsületes úton-módon juthatunk segélyhez, azt az utat-módot kisértsük meg.

Midőn 1848-ban a magyar felelős ministerium megalakult, s az országgyűlés épen az 1848-ki alkotmány szervezésével foglalkozott, egymást érték az országgyűlésre benyújtott petitiók. Debrecenben épen ez idő tájon Március hónap utolsó napjaiban tartatott egyházkerületi közgyűlés, melyen szinte igy petitió készíttetett az országgyűléshez. Több pontjai közzül e petitiónak minket itt közelebbről az a pont érdekel, mely kérvényezte, hogy lelkészeink az állam által fizettessenek. A XIII tractus képviselői

320