Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

Valóban egy falusi prédikátor, ki kicsiny helységének minden lakosait s ezek minden családi viszonyait ismeri, roppant szellemi erővel hathat híveire, ez említett psychologiai úton. Ellenben, ha robotnak tekinti hivatalát a lelkész, legyen ő falusi vagy városi, ha, mit sem törődve a psychológiával, elégnek tartja hogy Takács Ádánt, Hunyadi, vagy Ángyán, vagy Pap István, elkoptatott prédikációit még inkább koptassa: akkor nem csudálkozom, ha mind ő mind gyülekezete undorodik a halotti prédikációtól.

Ily szempontból hozok én Ítéletet a halotti prédikációk célszerűsége s célszerütlensége felett. Most el kell még mondanom nézetemet az énckszós temetések felől. Én ezen temetési módszerben egyházróli fogalmaimnál fogva botránkoztam meg. A milyen fenséges az egyház azon intézkedése, miszerént legelőször is ö üdvözli az életbe lépő csecsemőt s ő veszi karjára a keresztségben, ő oktatja az életpálya erkölcsi törvényeire, ő áldja meg az ifjú pár házassági szerelmét, szóval ő kiséri keresztül a földi bújdosás völgyén: épen oly alacsonyság csak egyetlen is ezen megkeresztelt egyének közzül az egyház végbúcsúszózata s áldása nélkül bocsátani a sirba. Azért is óhajtásain szerént, minden temetésen jelen kellene lennie a lelkésznek is, s minden halottat imádság könyörgés s áldás mellett kellene sirba szállitni. Ennek egyedül csak a lelkészek restsége áll utában, s ezen hanyagság miatt kiszámithatlan veszteség éri a reformált gyülekezetek egyháziasságát; s az egyháziasság hanyatlása iszonyú gyümölcsöket terem.

274