Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Úrvacsorái Sákramentom kiszolgáltatása Templomon kívül. Minthogy hitvallásunk szerént az Úrvacsorái sákramentomnak, sem idvezitő sem segítő ereje (: vis salvifica és vis collativa:) nincs: innen nagyon természetesen következik, hogy a betegek s haldoklók elmulaszthatják ezt a nélkül hogy idvességök legkisebb veszélyben is forogna. Ebből következik az egyházi kánon ama rendelete is, miszerént vagy soha vagy csak nagyon ritkán kell haldokló betegeknek az úrvacsoráját kiszolgáltatni, nehogy hitfelekezetünk tagjai, s magok a haldoklók is "opus operatum"nak. idvcsséget adó munkának, tekintsék a kenyérben és borban részesülést. A kánon azt mondja, hogy csak olly helyeken kell úrvacsorát feladni a haldoklóknak, hol nagy a pápisták száma, s a hitben gyenge és babonától egészen meg nem tisztúlt református keresztyénnek lelkiesmérete megbotránkoznék, tehát "csak a lelki megbotránkozás eltávoztatása tekintetéből." - Debrecenben a templomon kívül soha sem történik úrvacsorái sákramentom kiszolgáltatása, sem betegek sem haldoklók számára. - Majd minden többi ekklézsiáinkban divatozik az a szokás, hogy az úrvacsoraosztási napokon, bevégződvén a templomi kommunikálás, elmegyen a lelkész egyes betegek házához, s ott a háznép és szomszédok kisded gyülekezetében kiszolgáltatja a Sákramentomot. - Melly egyházi eljárás igen szép öszhangzatban áll hitfelekezetünknek azon hitelvével, miszerént a Sákramentomnak eliegyzö erőt (:vis obsignativát:) tulajdonit. 252
