Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Ugyanis a családi körben történt kommunikálás által a beteg nyilván arról tészen tettleges bizonságot, hogy ő Krisztus anyaszentegyházának mind végiglen állhatatos tagja; másfelől az egyház hirdeti ő naki a keresztyén vallás ama biztatását, miszerént Isten irgalma az élő hittel biró igaz keresztyént megigazítja s idvességre juttatja. - Véleményem szerént, azonban, csakugyan következetesb és bibliaibb a debreceni gyakorlat; s az is igaz, hogy ama másik gyakorlat által mig egyfelől az egyháznak és szertartásának tekintélye tetemesen növelkedik, másfelől épen olly arányban növelkedik az úrvacsorájáróli balfogalom ereje is. -A Raboknáli úrvacsoraosztás legkisscbbé sem különbözik a templombani kiosztástól. Úgy tekintetik a rabok gyülekezete, mint akármclly más kicsiny gyülekezet. Prédikáció körülményszerűleg intéztetik hozzájok; a sákramentom kiszolgáltatása pedig egészen az Agenda szerént megyen véghez. - Debrecenben a rabok számára évenként háromszor, a három sátoros innepet megelőzött vasárnapokon szokott úrvacsorát szolgáltatni a külvárosi, vagy úgynevezett ispotályi prédikátor. Ezen szertartásra a collegiumból tizenkét éneklő deák küldetett, kik közzül egy az ének sorait diktálta, hogy az éneklésben részt vehessenek azon rabok is, kik iskolába soha sem jártak s olvasni nem tudtak. Az istentisztelet a városház gyűlésteremében tartatott, hová a raboknak minden rokonai, ismerősei megjelenhettek. Különben bárki is megjelenhetett, a ki befért a terembe; s nemcsak a városháznál lakó hivatalnokok, írnokok, hanem általában a városi lakosság majd mindenféle osztályából volt ott ember. Egyiket az 253
