Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

könyörgések tartattak; s az illendő előkészületről! fogalom olly erős gyökeret vert, hogy ezen az egy héten, minden bűntől, minden indulatos szótól, igyekezett megtartóztatni magát az, a ki kommunikálni akart, s ha talán egyik vagy másik napon megbosszankodott s száján illetlen szót ejtett ki, nem merészelt kommunikálni, félvén hogy kárhozatot eszik és iszik. - Penitentziális téren rendszerént számosabb volt a templomi gyülekezet, s e napokon a prédikátorok sokkal szorgalmasbak voltak mint máskor egyházi kötelességeik teljesítésében.

Az úrvacsora osztási napon előbb az innep céljának megfelelő közönséges isteni tisztelet a gyakorlati szokályok szerént végrehajtatott. Az isteni tiszteletet berekesztő éneklés alatt mind azok, kik bármi oknál fogva kommunikálni nem akartak, a templomból kimentek, a kommunikálni szándékozók pedig benmaradtak. Innen közéletbeli vallásos műszóvá lön a Bennmaradás, jelentvén az úrvacsorával élést, s debrecenben általános szokás volt igy beszélni: "jövő pünköstkor benmaradok." "ez s ez ember egész esztendőben sem marad ben egyszer" "én majd ez s ez lelkésszel maradok ben" azaz, mikor ő fog úrvacsorát osztani.

Miután a kommunikálni nem akarók kioszlottak a templomból a lelkész - ki ez idő alatt vagy a kathedrában maradt, mint szokás volt Debrecenben, vagy oda ismét felment - a meghatározott formula szerént igy szóllott: "jól emlékezhettek Keresztyén], Aftyafiak], mikép az elmúlt Űrnapján Ígéret tétetett vala afelől, hogyha Isten ő szent felsége életünknek kedvezénd,

246