Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

egészségünket s békességünket mcgtartandja c mai napon az Úrnak szent asztala meg fog téríttetni c mi gyülekezetünkben is. Imé a felséges úr Isten, nem nézvén a mi bűneinknek nagy és undok voltát s.a.t. Illy előzmény után következett a bűnről vallást tevő s egyszersmind bünbocsánatért esdeklő könyörgés, azon módon mint ez Melotai Nyilas István Agendájában, melly az egész egyházkerületre nézve kötelező szabálykönyvül szolgáit, megiratott. A bünrőli vallástétclt s bűnbocsánatérti könyörgést követte a "Hitröli vallástétel" következő módon: "Jóllehet K.A. én a ti hiletök felől nem kételkedem, mindazállal hogy ez "ne csak Isten előtt legyen tudva de az emberek előtt nyilvánilassék, három kérdést leszek élőtökbe, mcllyekrc kiki jó és igaz lclkiesmérettel válaszoljon, érthető fenhangon ezt mondván: "én hiszem és vallom".- Először is tehát azt kérdem, a./ Hiszitek-e hogy Istentől a két első emberben az igazságban és ártatlanságban teremtettetek vólt, de az ördögnek csalárdsága miatt bűnbe és kárhozatba esteiek? (: vallástétel az eredendő bűnről, s ebből következő bűnös hajlandóságról:) Másodszor azt kérdem: b./ Hiszitek, hogy Isten az ő egyszülött ílját a Jézus Krisztust emberi testben a világra ti érettetek elbocsátotta, s ennek a keresztfán történt egyszeri véres áldozatával bűnt, halált, kárhozatot, poklot, úgy megrontott, hogy ezek többé kárhozlatáslokra nem lehetnek. (Jézus haláláérti elégtétel^ satisfactio dogmája:) Harmadszor azt kérdem c./ Hiszitek-e hogy Isten a halál után feltámasztván testetöket a 247

Next

/
Thumbnails
Contents