Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

nevetségessé tették az egész isteni tiszteletet, mellynek végeztével a nép rendesen ennyit szokot mondani "enyje be furcsa kis deák vala ez, ugyan hatalmason elpergette a mondókáját." Azt, hogy az eféle helyettesítések által mennyit vesztett magának a lelkészi hivatalnak tekintélye, mondanom sem kell. Micsoda fontosságot tulajdonítson annak a nép, midőn 16, 17 éves iljoncok által látja helyettesittetni. Bizon drágán, nagyon drágán, hivataloknak tekintélyén vásárolják meg a lelkészek azt az innepi korhelységet, miszerént azt a két három órát, mellyekben hallgatóikra legerélyesben működhetnének, olly tapasztalatlan ifjoncokra bízzák, "cui calceandos nemo committeret pedes."

Én őszintén nyilvánítom véleményemet, hogy én csak a már érettebb s theológiát tanúló ifjakat tartom innepi szolgálatra kibocsátandókúl; vagy, ha anyagi segélyezés szempontjából a gyermek-deákok is elbocsáttatnak Legatióba, nem bíznék egyebet rájok, mint legfeljebb az innep első napján osztatni szokott úri szent vacsora körüli aféle szolgálatot, mit az egyházfi teljesít, példáúl bor-töltögetést s.a.t. Mert én tapasztalati meggyőződésből tudom, mennyit árt ez intézkedés az egyháziasságnak, s csak az előttem megfoghatlan, hogy a prédikátorok ugyan ezt be nem látják, s egyházi szónoklásuk leghatályosb és legszebb óráit, úgy a vallásnak és isteni tiszteletnek, mint önmaguk tekintélyének hátrányával, gyermekeknek engedik át.

"Ha nemjói szóltam: tégy tudományt; hajói szóltam miért versz engem?" Ján XVIII:23

210