Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

Egyébiránt, a mi az Innepi istentiszteletnek szokályos szertartásait illeti: e tekintetben, mint már emlittetett, épen azon rend követtetett melly a vasárnapi istentisztelet alkalmával gyakoroltatott, akár a prédikátor, akár a rektor, akár a legatus teljesítette az egyházi szolgálatot.

Kivételesen, azonban, némelly ekklézsiákban a Nagy Péntek azzal volt megkülönböztetve minden más innepnapoktól, hogy akkor három Ízben gyűlt a nép templomba, t.i. délelőtt, délután, és délben XII órakor. Ezen déli szertartást, általában mindenütt hol szokásban van, Passiónak hallottam neveztetni. Áll pedig a szertartás ebből: Délben meghúzatnak minden harangok; a nép felgyűl; s űl éneklés nélkül s hallgatagon egy darabig; ekkor, ha a nép gyűlöngése már egészen megszűnt, felmegyen a kathedrába, némellyütt a leányok tanítója, másutt a legatus, s elolvassa Máté Evangyeliomának XXVI Részét egészen. Mit is bevégezvén az olvasó, a nélkül hogy valami egyebet szólna, egyszerüleg lejön, a mint felment volt, a kathedrából. Azalatt, mig a nép széllyeloszlik az iskolás gyermekek énekelnek egy két verset. - így tapasztaltam a Passió-féle szertartást legatus koromban két helyen, u.n. Székelyhidon, és Lacházán. Egyébütt ezen gyakorlatot nem láttam. Minden más ekklézsiákban hol megfordultam, csak kétszer vólt templombagyűlés, délelőtt és délután, s a szokályok a vasárnapiak valának.

211