Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

elkészítve találja, temetések alkalmával, a szerelmeseiket halál által elvesztő felek kedélyét. S ha illyenkor a gyermeke felett síró anyának a hü társ felett zokogó özvegynek, a tisztelt szülék felett kesergő gyermekeknek szent fájdalmaihoz képest, jóltevőleg elérzékenyitő éneket érzékeny kebelből mond: az illy családok szellemileg fűződnek hozzá; s az illy fűződés mindannyiszor megújjul, valahányszor más temetések alkalmával ugyanezen halottas ének rezg keresztül szivök húrjain - Ezen hatást, mellyet hivatalos foglalkozása közben szerez a Kántor, szerfelett megneveli ha emberséges magaviselettel simul azokhoz kiknél egyházi szolgálatot teljesített. Ő a sírokat legutólszor szokta elhagyni. A sírok körül legutoljára azok szoktak maradni, kik a halottat leginkább szerették, ki vele legszorosb viszonyban éltek vala. Az igy ellágyúlt szivekben, résztvevő szavaink által, állandó emlékezetet hagyni, mind egyfelől legnemesb, úgy másfelől legkönnyebb tett. És egy Kántor, ki húsz huszonöt évig egy ekklézsiában szolgál, alkalmasint minden családnál megfordult illy hivatalos eljárásban. - Mindezek s több e féle körülmények igen érthetővé teszik, miérthogy némelly Kántorok olly nagy becsültetésben állanak a gyülekezet előtt. Jelesül, Debrecenben, bizonyos Garbolczy Sámuel nevű, időmbeli Kántor, kétségkivűl vetekedett akármellyik prédikátorral is a közkedvességben. Igaz, hogy meg is érdemelte. Külső alakjára nézve is tekintélyes féíjfi vólt, de egyszersmind kellő tudományos képzettséggel birt, S.[áros]Patakon végezvén a főiskolai tanfolyamokat; azonban, mint Kántor tűnt ő fel. Hangja mondhatlanul kedves és

199