Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

mindémellett oily erős volt, hogy négy öt ezer ember éneklésének úgy lebegett felette, mint nagy folyam színvonalán felül hömpölygő hullámáradat. Ki ennek fultanúja nem volt, alig képzelheti lehetőnek az általunk olly sok Ízben tapasztalt valóságot. Temetéseken, nehány deák-ifjúval énekelvén együtt erős hangja olly lággyá olvadott, s éneklése olly elerzékenyitőleg siránkozott, olly vigasztalóig emelkedett, mintha dallamát a halotti ének tartalmának szelleme, szentléleki hatállyal ihlette volna keresztül. Magaviseletével tekintélyt teijesztett maga körül, mind hivatalos mind magános életében. Hivatalát illetőleg azt szokta mondani: "közönséges isteni tisztelet tartásánál ketten szolgálunk, a prédikátor s én; végezze ö a magáét, én is elvégzem a magamét; s csak akkor elégedett a gyülekezet, midőn mindketten jól végezzük a magunkét." - Ehezképest ő mindig csak akkor lépett elő, midőn a prédikátor bevégezte minden teendőit, s a kathedrából leszállott. így adott a gyülekezetnek egyfelől némi pihenést a figyelmes hallgatás után, másfelől illemteljes hozzákészülést az énekléshez. Temetések után, hol - alkalmomszerűleg - vagy egyik vagy másik cél volt jelen, mindig a kitünőbb polgárok társaságában tért vissza a sírtól, s illyenkor ezek becsülését nyájas illdényeivel nyerte meg. Harminc s több évi szolgálata alatt mindig jelenlévőn a templomban, mindenik prédikátor kitünőbb fényoldalait s homályos fogyatkozásait, teljesen kiismerte, s Ítéletét a polgárság előtt érvényessé tudta tenni. A honnan az emberismeretben olly jártas, és ezen jártasságát olly ügyesen felhasználni tudó, superintendens és cs.k. tanácsos Szoboszlai Pap István, nem

200