Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

ő ízlésűket, s ne kárhoztassa őket, ha áhitatosságukat a harmóniának andalító ereje alatt érezik éledni. Viszont vannak, kiknek idegzetét kellemesben illeti meg a zenekiséret nélküli éneklés, s véralkatuk, - kedélyük, - s neveltetésüknél fogva hajlandóbbak az egyszerűt szeretni, s élvezetüket a puritánféle éneklésben találják. Ne sértse meg senki az ő ízlésüket, s ne kárhoztassa őket, ha áhitatosságukat gyengülni érezvén a zene miatti megbotránkozásuk alatt, ettől távoznak, s oda sietnek hol nem kézzel csinált sípok, de istentől alkotott élő és okos valóságok, értelmes hangok által dicsérik és dicsőítik a mennyei atyát.

Az eddigiekből, úgy hiszem, meggyőződött olvasóm a felől, hogy én igen erős okoknál fogva tulajdonítok föfö helyet egyházi szertartásaink között az éneklésnek; s a több okok közzül egyik legkitűnőbb ez, minélfogva közönséges isteni

tisztelettartásunknál egyedül az éneklésben vesz részt cselekvőleg a gyülekezet. Jól érezte és tudta mindezt az egyházi elöljáróság is; a honnan minden falusi iskoláinkban nevezetes kötelességéül tűzetett ki a tanítóknak, hogy mind a fi mind a leány gyermekeket jól begyakorolják az éneklésbe. Ámde az egyházi elöljáróságnak minden e tárgyban kiadott intézkedései merőben gépszerüek valának, s igy a begyakorlás is gépies vólt. Hiányzott az intézkedésben s ennek végrehajtásában a lélek a melly elevenít.

Iskoláink rendezése szerént a falusi ekklézsiák énekvezetői a templomban s énektanitói az iskolákban igy osztályozhatók:

1, ollyan kántor kinek hivatalos foglalkozása egyedül a templomi s temetési éneklés vezetése vólt; ollyan kántor, kinek ezenkívül

196