Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
kötelessége volt még az orgonázás is; ollyan kántor, kinek az orgonázáson s énekvezetésen felül még apró gyermekeknek tanításával is foglalkoznia kellett, vagy fiú vagy leányiskolában, természetesen értetvén, hogy ha orgona nem volt, hivatalos kötelessége csak a két utóbbira szorítkozott. 2., továbbá, énekvezető a templomban s énektanitó az iskolában vólt ollyan ifjú, ki a kollegyiomból két vagy három évi rektorságra valamellyik faluba kiment. 3., Némelly helyeken ezt a kötelességet a Rektor felügyelete alatt alsóbb iskolákat tanító praeceptorok teljesítették, kik a kollegyiomi tanfolyamot egy vagy legfeljebb két évre azért hagyták félbe, hogy tanítóskodásukért nehány forintot szerezvén, ennek segedelmével a főiskolai tanfolyamot tovább vihessék s bevégezhessék. Immár ezen osztálybeliek közzül, csupán az lehetett egyenesen és célszerűleg szakember, hivatásának az felelhetett meg kellőleg, aki ollyan kántor vólt, kinek hivatalos foglalkozása egyedül a templomi és temetési énekvezetés vólt. Feltéve, a minden más körülmények között is megkivántató és lényeges tulajdont, a tiszta erkölcsi életet; melly különben sok kántoroknál hiányzani szokott. A józan életű s tiszta erkölcsű kántor felette nagy hatállyal bir a gyülekezetre, nagyon sokszor nagyobb hatállyal, mint a minővel bir némellyik - és pedig a mindennapiaknál különb - prédikátor. Ezen ténynek lélektani oka nagyon világos és szembetűnő. Zsoltárunk énekei olly jelesül vannak szerkesztve, hogy nem csak a fő innepek s a hitcikkek tárgyait, rövid és mégis kimerítő s érthető módon foglalják magukban, de egyszersmind a 197
