Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
Könyves Tóth Mihály önéletrajza
beszállásolva valának a Március 15. c. lap szerkesztői: Pálfi Albert és Csemátoni Lajos. Ezeken kívül Hiador költői név alatt verselő Jámbor Pál jankováci volt r. kath. plébánust. Míg az országgyűlés Debrecenben volt, egészen bele voltam mártva az események tajtékkal zúgó folyamába. Csapóutcai házamnál, melyet a Medgyessy-familiától vettem meg, lakott Kossuthnak az édes anyja s testvére Meszlényiné szül. Kossuth Susánna, kik akarva, nem akarva pressziót gyakoroltak reám. Nekem kellett március 15-én prédikálnom a Nagytemplomban, nekem kellett Kosssuth Lajos előtt 1849 április 14-én fáklyás zene alkalmával beszédet tartanom. Betört a muszka sereg, eljött Debrecenbe is. Megtörtént 1849 aug. 2-án a nagy veszteségű ütközet és én augusztus 7-én elzárattam. Debrecenből szept. 26-án Pestre az új épületbe hurcoltak. 1849 november 30-án elítéltek kötél általi halálra s megkegyelmeztek 20 évre. Pestről éppen 1850 január 1-én az ünnepi harangzúgás alatt indultunk Ollmützbe. Itt voltam 1852 július hónapig, midőn Józefstadtba szállítottak. Itt voltam 1856 április 6-ig, mely napon amnestisáltattam én is és április 10-én érkeztem Debrecenbe haza. Szegény jó édes anyám, ki boldog emlékezetű jó apám halála 1840 október óta tisztes özvegységben élt, szélhűdés következtében oly szánandó állapotban volt hazaérkezésemkor, hogy már rám sem ismert. Kiszabadulásom után néhány nappal a kiskunszentmiklósi ekklézsia 1856 május 10-én elválasztott és meghívott rendes lelkészévé. Azután a superintendentia választott el a praktika theologika professzorává. Majd előbb a szentesi, későbben a losonci ekklézsiák választottak el. De ez időben nem volt még szabad hivatalt viselnem. 1860 július hónapban állított vissza a Ielkészi hivatalba a debreceni ekklézsia, de én e hivatalt nem vállalhattam el több okoknál fogva, nevezetesen: nem a magam helyére tétettem vissza, melyet egy Nagy József nevű losonci lelkész foglalt el, kilenc ember által választván helyemre debreceni lelkésszé, hanem a Szoboszlai Pap István halála által ürességbe jött helyett kellett volna elfoglalnom, mely mind a debreceni ekklézsia, mind a superintendentia és a Kollégium érdekeit együvé foglalva csak a helyébe választott püspököt illethette. És e püspök Balogh Péter volt, kihez engem nemes hálaérzet kötött, mert ő eszközölte, hogy érettem egy új hivatalt létesíttetett, tudniillik a 15
