Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

minden ekklézsiába bevivését, s ha netalán ellenszegülőkre talált az esperes, ezeket - mig szóval bírta - csendesítette; ha pedig szónál többre került a dolog, mint büntényeseket polgári törvénykezés útján büntettette meg, rendesen azok felpereskedése alatt, kik valami sérelmet szenvedtek; igy aztán a polgári törvényszék előtt, nem lévén fokérdés "mi indokból történt verekedés"?, csak az eredmény a bűntény tárgyaltatván, kibútt a periekés alól a zsóltár ügy, mert nem azért büntették meg a büntényest, mivelhogy az új zsóltár behozásának ellenszegült, de azért mert erőszakoskodásra vetemedett. Eleinte az énekek verseit soronként diktáltattak a gyülekezet előtt; de ezen szokás, miután egy két[év]tized alatt az új énekeskönyvet az iskolás gyermekek megtanúlták, elmaradt. Ez énekeskönyv nyelvezete, sok tekintetben hiányos volt, a magyar nyelvnek közelebbi húsz év lefolytén tett elhaladásához képest. Azért is a tiszántúli egyházkerület prof. Révész Bálintot megbízta, hogy az egészet vizsgálja keresztül, s minden fogyatkozást vagy hibát igazítson ki a magyar tudós társaság által kiadott nyelvtani s helyesírási szabályok szerént. Mit is ő a közgyűlés jóváhagyása szerént megcselekedvén: az Énekes-könyv 1846-ban tiszta magyar nyelvezettel nyomatott ki.

Tartalmat illetőleg: az Énekes Könyvnek azon része, melly az 1806-ki országos convent által elfogadtattott, s "Dicséretek" címet visel, mind e napiglan kielégítő a gyülekezet lelki szükségeire nézve, s a kor ízlését sem botránkoztatja. De azon része ellen, melly Dávid százötven Zsoltárainak Szenczi Molnár Albert által készített fordítását foglalja magában, többen felszólaltak az újabb

192