Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)

2021-03-01 / 140. szám

2021 MÁRCIUS | egység 19 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT ZROÁ – csirkenyak vagy csirkeszárny. Csontos húsda­rab, nyílt tűzön minden oldalról kissé megsütve, több­nyire olyan állat húsából, mely kóser, de nem lehetett feláldozni a Szentélyben, nehogy azt gondolja valaki, hogy áldozati húst fogyaszt, bár vannak olyanok, akik báránycombot használnak. Van olyan szokás is, mely szerint a megpörkölt hús nagyobb részét leszedik a csontról, és csak egy keveset hagynak rajta. A zroá a Peszách-áldozatot jelképezi. A Tóra előírá­sai szerint niszán hó 14-én (a széder estét megelőző nappal) kell bemutatni a Peszách áldozatát (héberül korbán Peszách). A zroá nem játszik aktív szerepet a széderasztalon, vagyis nem eszünk belőle, csupán vizuális emlékeztetőként szolgál a számunkra. Általa emlékezünk részben az egyiptomi kivonulásra, hiszen a rabszolgaság földjének elhagyása előtt bárányt áldoz­tak a zsidók az Örökkévaló parancsának megfelelően, részben pedig a Szentélyben évente bemutatott, ma azonban egyelőre szünetelő áldozatokra. Maga a név, a zroá felkart jelent, és ezzel is az egyiptomi kivonulásra emlékezünk: az Örökkévaló „erős kézzel és kinyújtott karral” váltott meg minket. Ezért van szükség a csontos húsra, mely kart szimbolizál. CHÁZERET – ez egy másik fajta keserűfű, többnyire salá­talevél, de vannak, akik retket fogyasztanak. Olyanok is akadnak, akik mindkét alkalommal (máror és korech) ugyanazt a zöldségfélét eszik. A cházeretet a hágádában korechnek nevezett rész­nél fogyasztjuk, közvetlenül a lakoma kezdete előtt. Ez a híres talmudi bölcs, Hilél szendvicse, mely maceszből és cházeretből, illetve márorból áll. Sokan a chároszetből is tesznek hozzá, emlékeztetőként a nehéz munkára. CHÁROSZET vagy hrajszesz – a habarcs. Ez a szédertál leg­változékonyabb eleme: koronként és földrajzi egységenként más-más került bele. Részletesebben gasztronómiai összeál­lításunkban olvashatnak róla. Az édes gyümölcsökből, borból és sok helyen mézből álló, sűrű keverék a maltert vagy a téglavetéshez használt vályogot jelképezi, melyet a zsidók a Fáraó piramisainak és egyéb építményeinek építésekor használtak. A kifejezés a héber cheresz – agyag szóból származik. Az askenázi zsidók chároszetjében alma, dió és bor található, a szfárádi receptekben datolya vagy füge is szerepel. Előbbi arra a midrásra emlékeztet, hogy a zsidó nők almafák alá csalták a férjeiket Egyiptomban, hogy velük háljanak, amikor az egyiptomiak a zsidók számbeli gyarapodását a férfiak és a nők szétválasztásával próbálták megakadályozni. Utób­bi az erotikával és szerelemmel átitatott Énekek énekére utal. A márort chároszetbe mártjuk fogyasztás előtt, és a Hilél-szendvicsbe is kerülhet belőle. Vannak, akik bemártás után lerázzák a márorról a chároszet legnagyobb részét. TOJÁS – kettős szerep: ünnepi áldozat és előétel a lakoma előtt. A szédertálon kissé megpörkölt vagy hamuba mártott keménytojás szerepel. Ez emlékeztet minket a korbán chágigá nevű ünnepi áldozatra, melyet a Szentélyben mutattak be az ünnepek alkalmával. A tojás körkörös alakja az élet állandó körforgását is jelképezi: még a legrosszabb időszakokban is előttünk van a megújulás és az új kezdet ígérete. A szédertálon kívül szokás még minden résztvevő számára is keménytojást tenni az asztalra, és sós víz­be mártva elfogyasztani a lakoma megkezdése előtt. Hogy hogyan helyezzük a felsorolt étkeket a szédertálra, arra nézve természetesen többféle vélemény létezik. A leginkább elterjedt szokás szerint a máror kerül a tál közepére, és körülötte helyezkedik el körben a cházeret, a kár­pász, a tojás, a zroá és a chároszet. A sós víz vagy ecet praktikus okokból többnyire nem a tálra kerül, hanem mellé. A szédertál tartalma mellett további két élelmiszer kap fontos helyet a széderasztalon: az ünnep főszereplője, a kovásztalan kenyér, vagyis a MACESZ és a BOR . Előbbiből három egész lapot helyezünk egy letakart tálra vagy erre a célra készített takaróba vagy másfajta tartóba. Ezekből a széder különböző pontjain fogyasztunk. A három macesz szimbolizálja Izrael népének három nagy csoportját: kohén, lévi és jiszráel. Egy maceszt eltörünk (ahogyan egy sze­gény ember sem tud egész kenyeret fogyasztani – erre utal a macesz egy másik elnevezése: a szegénység kenyere), kettőre pedig áldást mondunk (ahogy más ünnepeken is két kalácsra mondunk áldást). Sokan csak őrzött maceszt esznek az egész ünnep alatt, és törekednek arra, hogy legalább a széderen kézzel készült őrzött maceszt egyenek. A borból négy pohárral iszunk a lakoma során, egy pohárral pedig Élijáhu (Illés) próféta számára is kitöltünk, ezt a asztal közepére helyezzük. FOTÓ: NAFTALI DEUTSCH

Next

/
Thumbnails
Contents