Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-07-01 / 144. szám
2021 JÚLIUS | egység 31 ÉCESZGÉBER vélhetően kifejezetten kihívás lesz számára a V4-ekkel folytatott jó viszony fenntartása, hiszen például Orbán Viktorhoz fűződő személyes viszonya távolról sem olyan, mint amilyen Netanjahué volt (és ez valószínűleg kölcsönös). Ha számszerűen nem is igazolható, hogy Lapid „kontrollálja” az új koalíció 70 százalékát, az biztos, hogy valamiféle kontrollra szükség van, hiszen nagyon törékeny együttműködésről beszélünk. Ami a jobboldalt illeti: a kormányfő Benet pártjának csak hat mandátuma van, a Likudból kivált Gideon Szaár Új Remény pártjának szintén hat, Avigdor Liberman szekuláris Jiszráel Beitenu pártja hét mandátum birtokosa. A liberális közép Lapidék 17 és Beni Ganz (Kék-Fehér) nyolc mandátumából áll össze, míg a baloldalon ott a Munkapárt hét és a radikális Merec hat képviselője, ezekhez jön még az iszlamista, konzervatív Ra’am négy mandátuma. A koalíciót egyes kérdésekben valószínűleg kívülről támogatja az arab baloldali Egyesült Lista hat képviselője. De mekkora változást hozhat a „Változás blokkja”? Ennyire heterogén kormányzata még nem volt a zsidó államnak, soha nem látott kölcsönös kompromisszumok születtek a létrejöttéért, nagy szerepe lesz tehát annak, mennyire képesek racionális keretek között tartani az óhatatlanul felmerülő kulturális, vallási, belpolitikai nézetkülönbségeket és főleg annak: túl tudnak-e lépni azon, hogy az eddigi legerősebb kötőanyag Netanjahu gyűlölete volt. Ez azért is fontos kérdés, mert az Izrael biztonságát jelentő területeken egészen biztosan nem „változásra” van szükség, hanem összetartásra és kontinuitásra, Netanjahu keményvonalas örökségének fenntartására. A PALESZTIN KIHÍVÁS Nézzük először a palesztin kérdést, illetve a gázai terrorra adott választ. Naftali Benet már első beszédében abból indult ki, hogy „a palesztinok nem hajlandók elismerni a létünket ebben az országban”, a Hamászról pedig azt mondta, ha a terrorszervezet megsérti a gázai tűzszünetet, „vasfalba” fog ütközni. „Senki a világon nem fog minket megállítani abban, hogy megtegyük, amit szükséges megtenni” – ígérte. A tűzszünet megsértését jelentő gázai terror-léggömbök „próbáján” is túl van az új kormányfő, aki kijelentette: „az új kormány agresszívabban fog reagálni a gázai erőszakra”, és a szavakat tettek követték: a kormány beiktatása utáni első héten kétszer is bombázta az IDF Gázát. „Ellenségeink meg fogják ismerni a szabályokat: nem tűrjük az erőszakot és a sporadikus rakétázást” – idézte Benet szavait az Új Kelet, és ez a lehető legfontosabb üzenet, amivel az új kormányzat nekikezdhet a munkának. Ellentmondásba kerülhet viszont Benet Lapiddal abban, hogy ez utóbbi valamiért a térség kulcsproblémájának tartja a palesztin ügyet, amelynek „megoldása” az Iránnal való konfliktust is előre viheti – csak remélni lehet, hogy ez a megközelítés nem válik külpolitikájának sarokkövévé. A Jamina egyébként a telepes mozgalmat támogató pártként ismert, amely Júdea-Szamária úgynevezett C-zónájának annektálását hirdeti (ez az Oslóban megállapított két palesztin területet, az A és B zónát körülvevő térség, a „megszállt Ciszjordánia” kb. 60 százaléka). Nagyon valószínűtlen azonban, hogy a Jamina megpróbálkozna most egy ilyen tervvel, ráadásul az annektálást Washington gyakorlatilag le is vetette a napirendről, amikor tető alá kerültek az Ábrahám-szerződések. Az biztosra vehető azonban, hogy Beneték támogatni fogják a Biden-adminisztráció azon tervét, hogy még bővítsék az Ábrahám-szerződéseket aláíró arab államok listáját (e célból Washington állítólag különmegbízottat küld a térségbe). A NAGY IRÁN-SEJTÉS Természetesen nagy várakozás előzi meg az iráni atomalku kimenetelét. Bidenék kezdettől ragaszkodtak a tárgyalások folytatásához (emlékezetes, hogy Donald Trump 2018-ban kilépett az alkuból és visszaállította a Teheránnal szembeni szankciókat). Mint mondták, azért akarnak „világos és határozott” tárgyalásokat Iránnal, „hátha sikerül elérnünk, hogy végleg eltemessék a nukleáris programjukat.” Nos, Izraelben a kevés konszenzusok egyike, és ez az új kormányra is igaz, hogy teljesen elhibázottnak és veszélyesnek tartják az Obama által erőltetett 2015-ös atomalkut, amely a szankciók feloldásával csak gazdagította az iszlamista rezsimet, de alig gördített akadályt nukleáris ambíciói elé (Irán nemrég közölte: „megkezdték a 60 százalékosra dúsított urán előállítását egy nukleáris létesítményében”, ami jóval meghaladja a 2015-ös egyezményben rögzített vállalását). Erősítheti Izrael pozícióját Bidenékkel szemben, hogy az iráni elnökválasztás győztese egy keményvonalas, a múltban 30 ezer ember kivégzéséért felelős politikus, Ebrahim Raiszi lett. Benet a történtek után azonnal közölte: „Raiszi megválasztása vészjelzésül kell szolgáljon a nyugati hatalmak számára. (...) A hóhérok rezsimjének nem szabad megengedni, hogy tömegpusztító fegyverekhez jusson. Ez Izrael Állam álláspontja.” Legalább ennyire fontos üzenet Lapid külügyminiszter állásfoglalása is: Raiszi megválasztása „fel kell, hogy élessze az iráni atomprogram leállítása melletti eltökéltséget”, véget kell vetni Teherán „romboló erőfeszítéseinek” a régióban. Nem lesznek könnyű helyzetben, Washington ugyanis meglepően puha álláspontot foglalt el Raiszi kérdésében: szerintük „túl korai még annak mérlegelése, vajon az új iráni elnök megválasztása jót vagy rosszat jelent-e az atomprogramról folyó tárgyalások szempontjából.” Izrael új egységkormányának mindenesetre nincs ideje jobb időkre várni: ha tényleg győz a ráció, és félretesznek minden egyéb nézetkülönbséget, egységesen és határozottan képesek majd nemet mondani a fenyegetésre. Hogy tényleg „megtegyék, amit szükséges megtenni.”
