Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-06-01 / 143. szám
2021 JÚNIUS | egység 23 JUDAPEST | JUDAPEST ANNO AZ ORCZY-HÁZI KONZERVATÍVOK TELKET VÁSÁROLNAK A nagy pesti zsidó hitközség már az Orczy-házban is gondoskodott arról, hogy a vallási téren újítóbb szándékú és a tradíciókhoz szigorúan ragaszkodó híveik külön, a saját ízlésünknek és felfogásuknak megfelelő imahelyen gyakorolhassák hitüket. A bécsi, Mannheimer-féle mintát követő kórustemplomi tagoknak felépítették a Dohány utcai zsinagógát, míg a konzervatívabb zsidók 1859 után is az Orczy-ház régi zsinagógájában maradtak, azon - ban ők is előkészületeket tettek egy saját, reprezentatívabb imahely felépítésére. A nagy pesti hitközség má - sodik önálló zsinagógájának határköve 1867-ben kezdődött, amikor 24 Orczy-házi zsidó 50 000 forintért megvásárolta a Tomoli-Kern–féle tel ket a Rumbach (akkoriban Rombach) utcában, hogy ott építtessék fel zsinagógájukat. 1 A megfelelő telek kiválasztása körül kisebb vita alakult ki, de végül maradtak az eredeti, szűk utcában lévő tulajdonuknál. A terveket már a következő évben el is készítette egy fiatal – akkor még ismeretlen – bécsi építész, Otto Wagner (1841–1918). Az építkezés 1870 májusában kezdődött, amikor még a hitközségnek nem is volt építési engedélye, ugyanis a mérnöki hivatal habozott megadni azt a vasszerkezetű kupola miatt: a terveket túl légiesnek ítélték és féltek a beomlástól, ám ősszel kis változtatások mellett mégis zöld utat adtak2 – a szájhagyomány sze rint a mérnöki hivatalnak elég volt az alig 30 éves Wagner szava, hogy márpedig a kupola állni fog. FELAVATÁS UTÁNI SZÜNET Az oktogonális zsinagógát 1872. október 1-jén, kedden délelőtt 9 órakor avatták fel hivatalos vendégek jelenlétében. Először lovag Lányi Jakab (1816–1879) a hitközség elnöke, több pénzintézet és részvénytársaság igazgatósági tagja mondta el köszöntőjét, majd lerakták a zárókövet, a Tóra-szekrényben 24 Tóra-tekercset helyeztek el, végül pedig Pollák Eliezer (Lázár, 1822–1905) rabbi mondott drósét és imát.3 Az közösség október 3-án, a ros hásánai Istentiszteletek keretében vehette használatba a zsinagógát, majd még október 12-én, Jom kipurkor is itt imádkozhattak, azonban utána még mintegy fél évig nem költözhettek be, mert további munkálatok voltak hátra.4 A külső homlokzat csak 1873. április 1-jén készült el teljesen. 5 FEJEZETEK A RUMBACH UTCAI ZSINAGÓGA TÖRTÉNETÉBÕL 1. rész A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát szinte minden fővárosi ismeri; emberek ezrei nézték végig szomorú pusztulását, majd lettek boldog tanúi a nem oly régen befejezett felújításának. Az épülethez több téves mítosz is tartozik, így például a status quo ante jelző, de sok szürke folt övezi a vészkorszak utáni használatát is. Kétrészes cikkünkben most ezeket a sokszor kérdőjeles mondatokat is tisztázzuk, miközben a zsinagóga életében jelentős személyek és történetek is megelevenednek. CSEH VIKTOR ÍRÁSA A NEVEZETES PESTI ZSIDÓ HÁROMSZÖG MÁSODIKJA