Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-04-01 / 141. szám
2021 ÁPRILIS | egység 7 REBBE | REBBE A VISSZATÉRÉSI TÖRVÉNY TÖRTÉNETE Izrael Állam egyik legfontosabb törvénye a chok hásvut, a visszatérési törvény, mely lehetőséget ad arra, hogy minden zsidó származású ember állampolgárságot szerezhessen Izraelben. A törvényt 1950. július 5-én fogadta el a Kneszet. A dátumválasztás szimbolikus volt: éppen Herzl Tivadar, a modern zsidó állam budapesti születésű megálmodójának halálozási évfordulójára időzítették az elfogadását. NAFTALI DEUTSCH ÍRÁSA dók tól megvonta azt, miközben a hagyományos zsidó fel fogás szerint a zsidóságtól nem lehet megválni. Egy val lását megváltoztató zsidó ugyan nagy bűnt követ el, ám a zsidó nép része marad. További korlátozást je lent, hogy a nemzetbiztonságra veszélyt jelentő vagy sú lyosabb bűncselekményeket elkövetett személyek sem kap hatnak állampolgárságot, zsidó származásuk ellenére sem. A törvény megváltoztatását elsősorban azzal indokolták, hogy a nürnbergi törvények sem a háláchát, azaz a vallásjogot vették figyelembe, ezért minden olyan embernek meg kell adni az Izraelbe vándorlás jogát, aki zsidó származása miatt üldöztetésnek lehet kitéve. A döntésben szerepe lehetett annak is, hogy 1968-ban nagyszámú bevándorló érkezett az antiszemita tisztogatásba kezdő Lengyelországból és közöttük sokan származtak vegyes családból vagy éltek nem zsidó házastárssal. Egyes vélemények szerint azért volt annyira fontos a szekuláris baloldal számára a törvény kibővítése, hogy így gyengítsék a vallásos pártok erejét. MIÉRT FONTOS, KI A ZSIDÓ? Az ortodox elvek mentén működő izraeli főrabbinátus természetesen nem fogadta el a zsidóság e definícióját, és a zsidó vallásjog szerint zsidónak nem tekinthető bevándorlókat továbbra is nem zsidóként regisztrálja. Ennek komoly következménye van: Izraelben csak vallási esküvőt lehet kötni, tehát ezek az emberek – ha csak párjukkal együtt nem tagjai egy másik vallási közösségnek – nem tudnak Izraelben egybekelni. Ez a kilencvenes évektől okoz egyre nagyobb feszültséget az országban, mert az akkor kezdődött orosz és kelet-európai bevándorlási hullám során több százezer olyan ember érkezett Izraelbe, akiket a háláchá nem tekint zsidónak. A zsidóság definíciója és a bevándorlás szabályozása az izraeli politika egyik fontos témája napjainkban is. A vallásos pártok szívesen visszatérnének a törvény eredeti változatához, a szekuláris erők pedig a rabbinátus befolyásának megtépázásában érdekeltek. A kiegyenlített erőviszonyok miatt azonban a közeljövőben nem várható változás sem a törvény szövegében, sem a vallásjog kiemelt szerepében. KIRE VONATKOZIK A VISSZATÉRÉSI TÖRVÉNY? A törvény elnevezése is üzenetértékű és a zsidó nép szentföldi gyökereit hangsúlyozza. Dávid Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke így fogalmazott: „A törvény nem az államra ruházza azt a jogot, hogy engedélyt adjon a külföldön élő zsidók számára a letelepedésre, hanem megerősíti a zsidók születési jogát erre. Nem az állam adja meg a visszatérés jogát a diaszpóra zsidósága számára, mert ez a jog megelőzte az állam megalapítását. Ez a jog az, mely lehetővé tette az állam létrehozását. E jog forrása a zsidó nép és haza közötti megtörhetetlen történelmi kapcsolat”. A törvény első változata nem határozta meg pontosan, hogy kiket ért a zsidó nép tagjai alatt. A definíció pontosításáról éles hangú viták folytak a törvényhozásban és a társadalomban egyaránt. A tradicionális zsidó felfogás ugyanis csak azt a személyt tekinti zsidónak, akit zsidó anya szült vagy az előírások szerint betért a zsidó vallásba. Szekuláris és nem-ortodox körökben viszont ennél tágabban értelmezték a zsidóság fogalmát és azokat is a nép tagjának tekintették, akik zsidó felmenőkkel rendelkeztek, esetleg konzervatív vagy reform betérésen mentek keresztül vagy egyszerűen csak kijelentették, hogy zsidónak tartják magukat és Izraelben kívánnak élni. MIBEN MÁS, MINT A HÁLÁCHIKUS FELFOGÁS? Végül 1970-ben tették egyértelművé, hogy Izrael Állam kiket tekint potenciális állampolgárainak. A mai napig érvényben lévő meghatározás szerint a bevándorlás joga kiterjed „egy zsidó gyermekére, unokájára és házastársára, továbbá gyermeke és unokája házastársára is. Kivételt képeznek azok, akik önként áttértek egy másik vallásra”. A megújított törvény állampolgárságra jogosultnak fogadja el a nem-ortodox vallási irányzatok betértjeit is. Azt látjuk tehát, hogy az 1970-es törvényváltozat egyszerre volt megengedőbb és szigorúbb a zsidó vallásjognál. Megengedőbb volt, hiszen elegendőnek találta egy zsi dó nagyszülő meglétét és a nem zsidó házastársakra is kiterjesztette hatályát. Szigorúbb volt, mert a kitért zsi-
