Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)

2020-12-01 / 137. szám

2020 DECEMBER | egység 15 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT zású alapítója és tulajdonosa, Herzog Joná (meghalt 1994) és fiai ugyanis minden bort, ami elromlott, félretettek erre a célra: ez volt a hozzájárulásuk az új mikvék építéséhez. Ott, ahol nem lehet ilyenhez hozzájutni, olcsó nem kóser bort használnak a célra. A MIKVÉK KÓSERSÁGÁNAK ÁTTEKINTÉSE Ma már – ahogy az utolsó két cikkből kiderül – ritkán sikerül olyan mikvét építeni, ahol a forrásban merülhetnek meg a nők, mivel az általában túl mé­lyen van. Ezért ma már a kényelem érdekében a felszínen épülnek a mik­vék, melyeknek az alapja többnyire a tiszta esővíz. De mivel nem esik min­den nap, nem lehet állandóan cserélni a vizet, ilyenkor az a megoldás, hogy kóserrá teszik a csapvizet. Ehhez a mik ve medencéje fölött (kevésbé ideá­lis esetben mellette) van egy merü lés­re amúgy nem kóser csapvízzel töltött merülőmedence, aminek vize érintke­zik az esővizesével. Ha azonban találnak a mikve hely­színén forrást, akkor van lehetőség vízemelő rendszert építeni, amely a levegő segítségével emeli föl a vizet, ami által folyamatosan elérhető lesz a forrásvíz. Mivel azonban nem minden vélemény fogadja el, hogy a vízeme­lő rendszer által felhozott víz kóser megmerülésre, még mindig ott van az érintkezéses esővizes medence. Ahhoz, hogy biztosak legyünk benne, hogy a forrás kóser, ki kell kó­se rolni: kiszárítással vagy nagy meny­nyiségű borral, illetve tejjel. ÁTADÓ ÜNNEPSÉGEK Amikor elkészül a mikve, nagy ün­nepség keretében adják át, melyre általában több rabbit is meghívnak, akik megnézik a kérdéses pontokat, és áldásukat adják a fürdőre. A mi esetünkben a történelmi dá­tum 2004. június 11., 5764. sziván 22., péntek volt: ezen a napon tartottuk az új mikve avatási ünnepségét. Sajnos az, aki a legtöbbet fog­lalkozott vele és a szívét-lelkét adta annak felépülésébe, feleségem, Ober ­lander Batsheva rebbecen nem tudott jelen lenni. Ahogy korábban írtam 35, Mendel fiunk betegsége a mikve elkészültével egyidőben romlani kezdett, ezért New Yorkba kellett vinnünk kezelésre, és csak én repül­tem vissza az avatóra Budapestre. Szintén ideutaztak az adományozók családjaikkal. Ideérkezett Bécsből Ávrahám Joná Schwartz rabbi, és még jó barátom Weis ­berger Mose Tuviá rabbi is, aki talán 1-2 hónappal az átadás előtt kezdte meg szolgálatát Budapesten a Kazinczy utcai zsinagógában, bekapcsolódott az ünnepségbe. Az Egyesült Államokból velem tartott a szatmári közösség bét din jének vezetője – aki a mai napon, amikor ezt a cikket írom, hunyt el (2020. decem­ber 7., kiszlév 21.) – Friedman Jiszráél Chájim Menáse rabbi (1926–2020). Ő már akkor sem volt fiatal ember 78 évesen, de azt mondta, hogy öröm­mel kísér el egy ilyen jeles eseményre, megünnepelni, hogy Budapesten újra épül a zsidóság és egy ilyen szép és kóser mikvét adnak át. Emlékszem, hogy sok-sok jót kívánt és megáldott, kérte, hogy adjam át Batshevának is gratulációját, amiért ilyen szép intéz­ményt hozott létre. Befejezésül említeném, hogy az új mikvének már van három említése a rabbinikus irodalomban: (1) az óbudai származású Neumann Jáákov Jichák rabbi (1920–2007) az Águrá böohálchá olámim művében, Montreál 200836 , elemzi az új mikvét, „amit a lubavicsi rabbi épített szatmári chászidok adományo­zók pénzéből”, ezért úgy épült, hogy megfeleljen minden véleménynek. (2) A bécsi Yaakov Yitzchak Biederman rabbi a izraeli Párdész Chábád folyóirat ­ban, 200737 , szintén hasonlóképpen mutatja be az új budapesti mikvét. (3) Ezt idézi a New York-i Eli Matusov rabbi az Or Jiszráél folyóiratban, 2008 38 . 1 Egység 116. szám 17. oldal; 2 Lásd erről uo. 127. szám 17. oldal; 3 3Mózes 11:36.; 4 RáSI, RáSBáM és Náchmanidész uo.; 5 Uo.; 6 Torát Kohánim, 9. párásá; 7 Sulchán áruch JD 201:3.; 8 Uo. 39.; 9 Uo. 47.; 10 A továbbiakhoz lásd Ákivá Sternberg: Májim chájim el keli 159–187. oldal; 11 Zichron Joszéf responsum JD 13. fejezet; 12 Drus vöchidus 1. kötet michtávim , 2. levél; 13 Gidulé táhárá – Mikváot 14. fejezet; 14 Jehudá jáále responsum JD 215. fejezet végén; 15 Lásd Imré és responsum JD 86. fejezet neki címzett válaszlevelében; 16 Egység 116. szám 17. oldal végén; 17 Lásd Vájlákét Joszéf Bonyhádon megjelenő rabbinikus folyóiratban, 4. évfolyam, 1902, 35. fejezet, a szerkesztő jegyzetét; 18 3. kötet, 5655. A vita résztvevői: Zekl Bamberger (1823–1934) német rabbi ( uo. 30., 59–60., 85–86., 89. oldal), Silberstein Jesájá (1858–1930) váci rabbi ( uo. 39–40., 44–46., 51., 60., 111. oldal) és Winkler Mordecháj Léb (1845–1932) mádi rabbi (uo. 65–66., 69–70., 74–75., 98., 103–104. oldal). Winkler rabbi írása megjelent később a responsum könyvében, Lvusé mordecháj JD 1. rész 146–147. fejezet; 19 Mikvé májim chájim 16–17. oldal. Leírja részletesen tervrajzzal együtt Feigelstock Yosef Yitzchak rabbi: Mikvé köháláchá 140. oldal. Lásd illusztráció; 20 Lásd MáHáRáM Sik responsum JD 196. fejezet a neki címzett levél; 21 Ezt a megoldást támadta Mose Landau (1935–2019) Bné Brak-i rabbi, Páámé Jáákov folyóirat 45. szám 79–96. oldal. E megoldás védelmében fellépett válaszcikkében a londoni Meir Posen rabbi, Or Jiszráél folyóirat 22. szám 102–110. oldal. Lásd még Landau rabbi vejének válaszában: Sááré misor responsum 3. kötet 40. fejezet; 22 A továbbiakról lásd Éc Chájim folyóirat 32. szám 352–373. oldal; 23 Lásd Egység 111. szám 14–15. oldal; 24 SÁ uo. 15; 25 Mikvé májim 3. kötet 117. oldal; 26 SáCH a SÁhoz uo. 57. végén; 27 Mikvé májim uo. 117–120. oldal; 28 Lásd Pitché tsuvá a SÁ -hoz 201:28.; Táhárát májim 210–211. oldal; 29 Uo. 40.; 30 SáCH a SÁ hoz uo. 86.; 31 Vájáán Joszéf responsum 5. kötet 164:15., 175. végén; 32 SÁ uo. 25.; 33 Lásd Dárké tsuvá 200:139. Érdemes megjegyezni, hogy a harmadik lubavicsi rebbe, a Cemách cedek (1789–1866) responsum könyvében ( JD 173. fejezet) nem fogadja el a színváltozásos megoldást; 34 Lásd Vájáán Joszéf uo.; 35 Egység 119. szám 14. oldal; 36 314–315. oldal; 37 18. szám 94.; 38 52. szám 70. oldal; 39 18. oldal; 40 A Hitközségi Híradó 2020. augusztus 2. oldal is ír erről, de az internetes kép jobb, mert ott van rajta a fent említett dátumok eredeti képe; 41 Dráj velten , New York 2010, 445. oldal. 2020 DECEMBER | egység 15

Next

/
Thumbnails
Contents