Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-09-01 / 134. szám
2020 SZEPTEMBER | egység 15 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT Dávid (1867–1928) szatmári rabbi, az alábbi nyilatkozat aláírásával felelt a kérdésre: „Az ortodox szervezet nagy építményét, amit szent mestereink hoztak létre ötven évvel ezelőtt, ellenségeink igyekeztek lerombolni, de nem sikerült. Most pedig olyan hírek érkeznek, miszerint olyan hitközségek, akik elfordultak a Szent Tóránktól, ortodoxnak nevezik magukat. Ezért egyetértésben kihirdetjük, hogy minden olyan hitközség, amely szeretné megváltoztatni a nevét ortodoxra, köteles beadni egy kérvényt az országunk [ti. Erdély] ortodox szervezetének elnökéhez, ő pedig ezt a kérvényt a közösségi vezetők országos tanácsa elé tárja, akiket az összes hitközség küldöttjeinek országos gyűlésén választottak meg. Ők alaposan utána fognak járni az adott hitközség jellegének, hogy nem lenne-e káros őket befogadni az országos szervezetbe. Ha hozzájárulnak ahhoz, hogy a hitközséget befogadják a szervezetbe, akkor már a megboldogult mestereink tilalma megszűnik efelé a hitközség felé. Addig, amíg nem fogadták be őket a szervezetbe, addig ugyanolyannak számítanak, mint minden más neológ és status quo hitközségek” – olvasható az Értesítés! című, héberül és németes jiddissel íródott kiáltványban. Egy másik, ehhez kapcsolódó kér dés volt Tessény (Ma Cieszyn, Len gyelország és Český Těšín, Cseh ország) esetében, amit 1920 jú - liusában osztottak fel Lengyelország és Csehszlovákia között. A zsi nagógák és a temető a lengyel ol dalra kerültek, míg a zsidó közösség egy része a cseh oldalon maradt (ahol később három új zsinagógát is ala pítottak). A határt, ami a keskeny Ol za-folyó hídján volt, egy legtimatia-nak nevezett írásos engedéllyel le hetett átlépni. Csakhogy itt nem volt éruv , cipelni tehát nem lehetett sá beszkor, ezért megoldásként felvetődött: varrják bele a ruhájukba az átlépési engedélyt. Hogy ez a megoldás kóser volt-e, egy Pollak Simon rabbihoz (1858– 1930) intézett kérdéssel próbálták eldönteni. A rabbi, aki 18 évig volt Gyömrő, majd 1899-től Belényes rabbija, válaszában6 a Sulchán áruch ot idézte7 : „Tilos sábeszkor kimenni az utcára pénzzel, arannyal, vagy ezüsttel, ami be van varrva a ruhába.” Mégpedig azért tilos, mert hiába lett a ruha része aktuálisan, mivel ez egy fontos „tárgy”, de nem dísz és nincs funkciója a ruhában, ezért idegen dolognak minősül és, ha ilyennel lép valaki sábeszkor az utcára, az tiltott cipelésnek számít8 . A RöMÁ azonban ezt megengedi, ha „kárról van szó, pl. mert félő, hogy elrabolják, ha a házban maradnak az értékek őrizetlenül. Ennek alapján elfogadott szokás könnyíteni az előíráson, ha az illetőnek mindenképpen el kell mennie, de ha otthon tud maradni, akkor maradjon”. Pollak rabbi ehhez hozzáteszi, hogy pénzügyekben szokott a háláchá könnyítést adni, ahol lehet9 . Abból, hogy még az anyagi kár elkerülésére sem ad valódi könnyítést, hanem erre a helyzetre is azt mondja, hogy ha lehet, akkor maradjon otthon az illető, akkor biztos, hogy nem szabad bevarrt papírral elmenni imádkozni. Hasonlóképen írt erről a kérdésről Árje Cvi Frumer (1884–1943) lublini rabbi 10. Emellett azt is írja, hogy hiába van közel a két városrész, a megengedett sábeszi távolságon belül 11, mivel két külön ország, lehet, hogy nem is szabad átmenni egyikből a másikba, mert távolnak számít. Ezt az utolsó állítást furcsának találom, a háláchikus irodalomban nincs ennek semmi alátámasztása. Pl. senki nem állítja, hogy ha sábeszkor valaki börtönből szabadul, akkor nem szabad kimennie a börtönkapun a szabadságba, mert olyan „távol van” egymástól a két világ. TESSÉNY: VITA A PÉNZ KÖRÜL Úgy tűnik, a város felosztása – amit két év huzavona előzött meg – sok feszültséget generált a zsidó közösségben. Fennmaradt például annak a vitának az emléke, melyet Dov Be ris Weidenfeld (1881–1965) trzebiniai (jiddisül Csebin) rabbi oldott meg végül, és ami a városban vágott, de más településekre eladott kóser hús bevételének elosztása körül alakult ki12 . További probléma adódott abból, hogy a település mikvéje is a lengyel oldalra került. A szombat előtt megmerülni érkező férfiak által fizetett díj kalkulálása okozott feszültséget. A lengyel oldalon élő zsidók (akik lengyel márkával fizettek) azt követelték, hogy a csehszlovák oldalra kerültek cseh koronában fizessék meg a díjat, ugyanolyan mennyiségben, arra hivatkozva, hogy ők jobban keresnek. (Ebből feltételezhető, hogy egy cseh korona többet ért, mint egy lengyel márka.) Zsinagóga Tessényben
