Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-06-01 / 131. szám
egység | 2020 JÚNIUS 8 HOHMECOLÓ | TÖRTÉNELEM Bár a Chábád mozgalmon kívül a RáSáB leginkább a zsidó nép érdekében való közbenjárásáról ismert, Chábád hászidok között a Chábád mozgalom Maimonideszének tartották. Csakúgy, mint a Maimonidesz, aki a zsidó filozófiát közérthető, logikus és meggyőző módon tálalta, a RáSáB hasonlóan tett a Chábád hászid filozófiai irányzat alapvetéseivel. Írásai ma is szerves részét képezik a Chábád irodalomnak és oktatási anyagát minden Chábád jesivának. Sálom Dovber rabbi az oktatás terén is kiemelkedőt alkotott, amikor 1897-ben megalapította a Tomché Tmimim jesivát, mely a jövő rabbinemzedékét volt hivatott kinevelni oly módon, hogy a vallásjog kérdéseit nemcsak elméleti síkon, intellektuális okfejtésként tanulmányozták, de különösen nagy hangsúlyt fektettek azok gyakorlati alkalmazására is. A RáSáB három ún. értekezést (héberül kuntrészim ) kifjezetten a Tomché Tmimim jesiva tanulóinak címzett, egyet az imádkozáshoz kapcsolódó gyakorlati kérdésekről, egyet az Istenszolgálat lényegéről és egyet arról az ideológiáról, mely alapján a jesivát alapították. A RáSáB, mint azt az egyik értekezésben részletesen kifejti, a Tóra azon versét, miszerint „És ültetett az Örökkévaló Isten kertet Édenbe, kelet felől és odahelyezte az embert, akit alkotott. És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, kívánatosát a tekintetre és jót az eledelre; az élet fája pedig a kert közepén volt, meg a jó és rosz sz tudásának fája” (1Mózes 2:8–9.), akként értelmezte, hogy a tudás az élet nélkül mit sem ér, csak spirituális halált okoz. Ezért a Tomché Tmimim jesiva tanulóinak legfontosabb célja a tudás a való életben történő alkalmazása, ahogy fogalmaz, „ez életünk lényege, ezért foglalatoskodunk a kinyilvánított Tóra szavaival ilyen életvidáman, mely bizonyára az Örökkévaló Isten megelégedésére szolgál.” A Tomché Tmimim jesivában egyedülálló módon foglalkoztak az írott és a szóbeli Tóra, a Biblia, a Talmud, a Sulchán Áruch és már rab binikus művek tanulmányozásával csakúgy, mint a misztikus Tóra, a kabbala és a hászid irodalom műveivel, ezeket egymás elválaszthatatlan részének ítélve. A Tomché Tmimim jesiva for radalmasította a zsidó oktatás rendszerét, úgy, hogy közben megtartotta a hagyomány és a tradíció minden elemét. A hagyományos modern meg - közelítésével, annak maradékta lan tisztelete mellett küzdött a felvi lá gosodás törekvései ellen, hogy ne csak megvédje, de energiával és tu dással vértezze fel a jövő nemzedékét. Az ötödik lubavicsi rebbe mindeközben minden erejével a hászid tanok csiszolásán és a tömegek felé történő megértetésén is dolgozott. Míg 1882 és 1887 közti beszédei, dis kurzusai főként önmagában értel mezhető és egy gondolatot, illetve logikai okfejtést végigvezető írá sok voltak, a tizenkilencedik század legutolsó éveiben a rebbe olyan diskurzusokat is tartott, melyek egyegy korábbi beszéd vagy gondolat továbbvitelét célozták, részletesen ki fejtve az azokban megemlített filozófiai gondolatokat. Ennek az új metódusnak, melyet héberül hemsechnek, azaz folytatásnak hívnak, nem a RáSáB volt az első megvalósítója: a rebbe Máhárás, a negyedik lubavicsi rebbe (Smuel Schneerson, 1834-1882) már korábban is alkalmazta a hászid diskurzusok e módját. A RáSáB sokszor elődje, édesapja által útjának indított gondolatot fejtett ki hemsechjeiben. Egy 1877-ben írt levelében a RáSáB részletesen méltatja apja ilyen téren végzett munkásságát: „Az elmúlt Peszách alkalmával apám elkezdett egy hászid diskurzust, melynek kezdő szavai »ve ká - chá tochlu oto« voltak. Eddig száz huszonkilenc részből állt ez a dis kurzus, és nem tudni, lesz-e még to vábbi folytatás. A diskurzus igen mély és in tenzív, számos kabbaliszti kus gon dolatot érint, ugyan ki érti meg min den mélységét?” Ezt a híres és hosszú hemsechet ve káchá gádolnak, azaz a „nagy ve - káchának” is hívják nyilvánvaló hosszúsága és bonyolultsága miatt. A RáSáBot minden bizonnyal apja hemsechjei ihlették, azonban az ötödik rebbe továbbfejtegette a korábbi vezetők által nyilvánosságra hozott gondolatokat is, csakúgy, mint sajátjait. Az ötödik és negyedik rebbék diskurzusai közt a stílusbéli különbségek is feltűnők. Miközben a Máhárás beszédei tömörek, ne hezen érthetők és bonyolultak, a Rá-SáB elegánsan és részletesen fejti ki gondolatait, könnyen érthető stílusban. A VEZETÉSBEN KITELJESEDÕ ISTENSZOLGÁLAT A RáSáB érezte, hogy az ország zsidóságának vezetése rendkívüli teher, olyan, amelyet csak a zsidó népért érzett szeretet és felelősség miatt volt képes elviselni. Korábban, még a Tomché Tmimim jesiva megnyitása előtt, Sálom Dovber rabbi komolyan dédelgetett egy olyan álmot, mely szerint visszavonulva csak a tanulásnak és az imának szenteli életét. Ez azonban az adott körülmények közt lehetetlennek tűnt, és a RáSáB úgy érezte, hogy a zsidóság vezetése az, amiben kiteljesedhet Istenszolgálata. Ez a felismerés, a helyzet józan mérlegelése a RáSáBot fokozott aktivitásra sarkallta. Fia, a hatodik lubavicsi rebbe, Joszéf Jichák rabbi 1929-ben, majd’ tíz évvel apja halála után a következő módon jellemezte elődje filozófiai munkáinak teljesítményét: „Aki ismeri a hászid irodalmat, egyértelműen felfedez egyfajta vál-A varsói Tomché Tmim jesiva tablója