Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-06-01 / 131. szám
2020 JÚNIUS | egység 9 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ tozást, fejlődést, ha úgy tetszik az 1897 és 1900 közt született diskurzusokban. Nemcsak a témaválasztás, de az alapos magyarázat és a logikai vonalvezetés is egyértelműen mutatja édesapám munkásságának még a korábbinál is magasabb szintű elkötelezettségét. Abban a 12 évben, 1893 és 1904 közt elmondott és leírt diskurzusok minden korábbinál jobban szólnak az egyénhez, az egyes emberekhez, csakúgy, mint a zsidó nép egészéhez. Ez alatt a 12 év alatt édesapám az egész nemzedéket dor hádeá, azaz a tudás nemzedékévé tette, ami a hászid tanokat illeti.” 1912-ben, Sávuot ünnepén a Rá-SáB egy olyan hemsechet, azaz folytatásos diskurzust kezdett meg, melyet élete végéig folytatott. 1915-re már 144 diskurzusa volt lejegyezve, ekkor döntött úgy, hogy elhagyja a Chábád mozgalom szülőfaluját, Lubavicsot, és Rosztovba költözik. Ekkorra már egész Európa a háborúban égett, a németek Oroszország felé meneteltek, miközben ott az orosz forradalom és polgárháború jelei kezdtek kirajzolódni. ZSIDÓSÁG A TÖRTÉNELEM VIHARÁBAN A Rosztovba költözés és a háború, illetve az az okozta éhínség a rebbe által felépített intézményrendszerre végzetes csapást mért. Persze, amit nem végzett el a háború, azt befejezte a forradalom utáni kommunista rezsim. Mindezek ellenére a zsidóságra ta lán legnagyobb veszélyt már jó ide je a hadseregbe való besorozás je lentette. A besorozás már a cári had seregnél is egyet jelent a halállal, vagy a hit és a zsidó élet teljes elhagyásával. A kommunista forradalom azonban, ha ez egyáltalán lehetséges, tovább rontotta az eddig is szinte elviselhetetlen helyzetet. A rabbik és közösségi vezetők, akik eddig fel voltak mentve a sorkatonai szolgálat alól, mostantól szintén részét képezték a rendszernek. A Rá-SáB ezt megakadályozandó azonnal Szentpétervárra utazott, és összehívott egy tanácskozást a kor legprominensebb rabbijai és közösségi vezetői részvételével. A tanácsnak si került elérnie, hogy a rendeletet visszavonják és a vallási vezetőket ne érintse a sorkatonai szolgálat feladata. A rebbe úgy fogalmazott „amikor életveszélyről van szó (pikuách nefes), az embernek a saját életét is kockáztatnia kell (meszirát nefes). A RáSáB a további években Rosz tov és Szentpétervár közt ingázik, ott, az orosz fővárosban éri őt az 1917-es forradalom is, mely elmozdította a cári rezsimet, helyére kommunista vezetést juttatva. A Rá-SáB egy helyen maga is leírja, mit is tapasztalt az utcai harcokból: „Egy-két órával éjfél után érkeztem Moszkvába, akkor kezdődtek a zavargások. Szombat reggel rengeteg puskalövést hallottam, számos épület megsérült. Ez vasárnap tovább fokozódott, ezért barátaim nem engedték, hogy aznap elhagyjam a várost. Hétfőn sikerült elmenekülnöm, gyalog mentünk ki a vonatállomásra, Istennek hála, minden rendben volt.” Rosztovba való visszatérése után a RáSáB imakönyv nyomtatásnak látott neki – érdekes módon két liturgia szerinti imakönyv nyomtatását rendelte el, egy áskenáz (európai) és egy, a hászidok által használt, a kabbala nagy mestere, az Árizál-féle imakönyvet. Ez utóbbi a Tehilát Hásem címet kapta, a Chábád hászidok által használt imakönyvek ma is ezt a nevet viselik. Miután a bolsevik forradalom győ zedelmeskedett, egyre inkább vi lágossá vált, hogy Oroszország de mokratizálódása mindössze tiszavirág életű álom marad. 1920-ban elfoglalták Rostovot, és a városban hosszú ideig tartó kijárási és gyülekezési tilalmat vezettek be. Bár a RáSáB kezdetben igyekezett minden módon megfelelni a hatályos törvényeknek, az év Purim ünnepén fokozatosan egyre több hászid látogatta meg szeretett mesterét. A később óriásira duzzadt gyülekezet elfeledve az összes nehézséget és kínt, önfeledten ünnepelt a rebbéjével, bár azt még nem tudták, utoljára. A REBBE ÖRÖKSÉGE ÉS ÖRÖKÖSE Két nappal később Sálom Dovber rabbi bezárkózott szobájába, még megírta utolsó diskurzusát, melyet azonban már nem volt alkalma személyesen elmondani. Egy héttel később súlyosan megbetegedett, és az elkövetkező nyolc napban állapota egyre súlyosbodott. Niszán hónap újholdján, a szombat kimenetelével Sálom Dovber rabbi, a RáSáB, az ötödik lubavicsi rebbe visszaadta lelkét Teremtőjének. Halálos ágyán fiára, Joszéf Jichák rabbira és a Chábád mozgalomra hagyta műveit és kéziratait, azt kérve tőle, hogy azokat szállítsa majd az imaházba, így, ha nem is fizikailag, de jelen lehet ő is a tanulás alkalmával. A chabad.org-on megjelent írás alapján A Rebbe RáSáB útlevelének egy oldala, forrás: Me-beit Ha-genazim, 22. A Rebbe RáSáB nyughelye