Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-05-01 / 130. szám
2020 MÁJUS | egység 25 IZRAEL | KILE is mutatja, hogy az izraeli főrabbinátus már 1950-ben, mindössze két évvel a függetlenség kikiáltása után úgy döntött, hogy Jom háácmáutkor, akárcsak számos más ünnepnapon, el kell mondani a hálél t, a zsoltárokból álló, hálaadó imafüzért. Ez a szokás a vallásos-cionista közösségekben bevett gyakorlattá vált, ám a cháredi közösségek nem gyakorolják. Előbbiek a vidám ünneplés mel lett mély spirituá lis tartalommal töl tik meg ezt a napot, mert az új jászületett zsidó államban és a diaszpórában élő zsidók tömegeinek hazatérésében az ősi próféciák beteljesülését látják. E közösségekben Jom háácmáutkor ünnepi ruhát öltenek. Ebben az évben természetesen minden másként volt. Másként zajlottak az ünnepségek és másként ünnepeltek a polgárok is, hiszen a teljes kijárási tilalom miatt senki nem hagyhatta el a települést, ahol lakik, illetve – nagyobb városokban – a kijelölt körzetet. Online megemlékezésekkel, a virtuális térben folytatott beszélgetésekkel és számítógépes üzenetekkel tűzdelve zajlott le Izrael 72. függetlenségi napja. Voltak, akik saját házuk előtt terített asztallal ünnepeltek „együtt” tisztes távolságból a szomszédokkal, máshol a teraszokra vonultak egy közös éneklés erejéig, és egy telefonos fejlesztésnek köszönhetően Reuvén Rivlin államelnök is megjelenhetett bárkinek a nappalijában. „Köszönöm, hogy meghívtak, hogy biztonságos módon meglátogassam önöket. Hogyan ünneplik Jom háácmáutot?” – tette fel a kérdést a háromdimenziós kép, amivel természetesen fényképezkedni is lehetett. Az izraeli légierő gépei Tel Aviv fölött városok, települések is megtartják a maguk ünnepségét, bemutatókkal, beszédekkel, fáklyagyújtással és az elmaradhatatlan tűzijátékkal. Míg az este a központi ünnepségeké, a rá következő nap a családé és a barátoké. A magánházak kertjei és a közparkok egyaránt megtelnek kisebb-nagyobb csoportokkal, akik Jom háácmáut hagyományos menüjét fogyasztják: kis kerti grillen, vagyis mángál on készítenek ál háés t: tűzön sült húst és zöldségeket. Ezt aztán pitával, sok salátával, csicseriborsóból készült humusszal, illetve szezámmagból készült tchinával fogyasztják. A függetlenség napján a televízió és a rádió az ünneppel kapcsolatos műsorokat sugároz, izraeli filmeket vetítenek és élőben közvetítik az ünnepségeket. Ezen a napon tartják a nemzetközi bibliaismereti verseny – chidon Tánách – döntőjét, amit milliók kísérnek figyelemmel. A versenyen résztvevő diákoknak szinte fejből kell ismerniük a zsidó Bibliát ahhoz, hogy sikeresen szerepelhessenek. Ezen a napon adják át a rangos Izrael-díjat is. Számos katonai intézmény látogatható és sok helyre díjmenetesen léphetnek be a látogatók – ha beférnek. Hiszen ilyenkor a fél ország úton van. A nap jelentőségét egyébként az Reuvén Rivlin és Deutsch Elisa