Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-01-01 / 126. szám
2020 JANUÁR | egység 15 PORTRÉ | HOHMECOLÓ „Apámnak egyszer csak munkaszolgálatra kellett jelentkeznie. Később a maradék családot is kiszakították a nyugalmas légkörből. A salgótarjáni gettóba kerültünk, ahol szüleim megbecsültségének köszönhetően egy szekérnyi élelmiszert juttattak el a hozzánk, így nem nélkülöztünk” – emlékszik vissza István. Meglehet, talán tudatosan próbálja felejteni az 1944-ben történteket. Előzetesen tudtam róla, hogy nem könnyen beszél a deportálásról és az átélt meghurcoltatásról. Mint egy érthetetlen, szürreális festmény képeiként idézi meg Auschwitzot is, ahol első nap elválasztották anyjától és nővérétől. Este már tudta, hogy sosem látja édesanyját többé, mert a gázkamrába vitték. Később meglátta édesapját a szomszédos barakkban, ahonnan munkába szállították. A gyermekek mind gázkamrában végezték a munkaképtelenekkel együtt. A 14 éves István a „cigány barakk” mellé került. Augusztusban közöttük élte meg, ahogy rövid időn belül megsemmisítik őket. A „cigányok legalább nem hagyták magukat. Kövekkel dobálták az SS-katonákat” – idézi fel a halálba űzöttek horrorját. „VOLT EGYSZER EGY OTTHONOM, HAZÁM...” Mivel termetes legény volt, köny nyebben tudta 17 évesnek hazudni magát a szelektálás alkalmával. Így került 10 nap után egy környékbéli fegyvergyártó üzembe, ahol több héten át dolgozott. „Mi ott alighanem sokat tettünk azért, hogy Hitler végérvényesen elveszítse a háborút” – fogalmaz, utalva arra, hogy sorozatban gyártottak selejtes alapanyagokat – szándékosan és a hozzá nemértés miatt is. Egy műhelybaleset következtében megsérült, alkalmatlanná vált a gépi munkára. Egy újabb transzport következett. Ezúttal Mauthausenbe került, ahol újabb lehetetlen helyzetet élt át: ezredmagával egy hatalmas teheruszály mélyébe terelték. Két napot töltöttek ott a Duna vizén lebegve, tökéletes tanácstalanságban. Így folytatódott a fiú sodródása. A következő hetekben lebetegedett, szinte a végső elgyengülés állapotába került, gyakorlatilag senkire nem számíthatott már. Ekkor érkeztek meg a felszabadító amerikai katonák, közöttük egy katonaorvos. Főhősünk nem volt magánál. Arra emlékszik, hogy az orvos hosszabb ideig gyógyította, majd felajánlotta, elviszi magával Amerikába, örökbe fogadja, mert nincs gyereke. István azonban haza akart menni. Bár ezzel az epizóddal kapcsolatban Sasvári úr hangsúlyozza: „Nekem volt egyszer egy otthonom. Oda akartam visszamenni. De én már nem jöhettem HAZA, hanem csak VISSZA Magyarországra, mert engem a hazám elüldözött”. Miután az egyházasdengelegi pusztán semmit és senkit nem talált, a Vác melletti Kosdra ment, ahol lesoványodott nővérét találta. A nagyszülők háza kifosztva, a padlón kellett aludniuk. „Én munkát találtam kocsisként, a nővérem főzött, nem is tudom, miből...” – mondja. Meglátogatta sohasem látott rokona, aki Vácra költöztette, a felesége házába. Gyámja lett, közben pedig kiforgatta mindenükből. A család megmaradt vagyonát is eladta. A gyermek a váci piaristákhoz került, ahol 1948-ban sikeresen leérettségizett. Annyira hálás volt nekik, hogy amikor nehezebb idők jártak a vallásos intézményekre, így a piaristákra is, ő volt az egyetlen, aki azt mondta az osztályból, nem lesz hajlandó elmenni a Mindszenthy elleni tüntetésre, mert ő a „katolikus egyháztól csak jót kapott”. Rebellis alkata nem ekkor mutatkozott meg utoljára: a következő évtizedekben több alkalommal is meggyűlt a baja a kommunista államhatalom alkalmatlan és abszurd elvtársaival. Idővel a kommunista pártból is kizárták. HOGY LESZ VALAKI A HAZA VÉDÕJE AKKOR, AMIKOR ÚGY ÉRZI, NINCS IS HAZÁJA, MERT AZ ELÁRULTA ÕT? Az érettségi után a 19 éves Sasvári István egyik barátjával közösen keresi fel az Országos Magyar Repülő Egyesületet. A holokauszt sokkjából ocsúdva egy dolog érdekli igazán: repülni szeretne. El, messze a valóságtól, a felhők felé vágyik. Hosszú évek telnek el, egy kibontakozó Rákosi-rendszer minden fejetlenségével, kegyetlenségével, amíg az ambiciózus fiatalember eléri célját. A magyar honvédség szovjet típusú átalakításának kellős közepén abszurd helyzetekben lépked egyre előrébb a ranglétrán. Maga is nevetve legyint a történet felidézésekor. Szentesen, majd Szolnokon kap repülő kiképzést. Alig egy év után Budapestre, a Honvéd Akadémiára kerül. Utóbbi helyen az egykori vezérezredes, 1956 egyik hőse, Király Béla volt a parancsnok. Azzal, hogy Sasvári sor-őrmesterből rövid időn belül zászlós lesz, a hadseregszervezés és benne a repülő hadosztály teljes káosza is kibontakozik. „Király egy fenomenális ember volt, aki idővel koncepciós per áldozata lett, igaz, élve szabadult” – véli Sárvári, aki több alkalommal is volt kihallgatáson a parancsnok irodájában. „Voltak bizonyos kihágásaink a pesti éjszakában, de kinek nem... Király korrekt volt, és tudta, hogy a mi szándékaink, elhivatottságunk
