Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-12-01 / 125. szám
2019 DECEMBER | egység 19 KÖZÖSSÉG | KILE Zsidók „a legvidámabb barakkban” Nyílt anticionista kampányt az MSZMP nem folytatott, ahogy ez 1967 júniusa után a Szovjetunióban, Lengyelországban és az NDK-ban történt. Így a „legvidámabb barakkban” számottevő zsidóság maradt a rendszerváltásig. PELLE JÁNOS ÍRÁSA szinte mindany nyian „pártmegbízást teljesítettek”, illetve fo lya - matosan beszámol tak kapcso la - taikról az „illetékeseknek”. A „Síp utca” egymást is folyamatosan fel - jelentő, vezető ká - derei egyszersmind az MSZMP „bizalmi emberei” voltak, tisztségükbe csak előzetes egyez tetés és pro fi módon ma nipulált választás után kerülhettek. Vagyis a szereplők irományai, illetve a ró luk készült je len té sek körülbelül any nyira tükrözik a magyar zsidóság valóságos problémáit a Kádárrendszer évti zedei alatt, mint amennyire mond - juk a szakszervezetek és az MSZMP vezetői kö zött keletkezett iratanyag tük römelyek napjainkra sem vesztették el aktualitásukat. Ismeretes, hogy az Argentínából elrabolt Adolf Eichmann világszenzációt jelentő jeruzsálemi perére 1960–61-ben került sor. Az igazságszolgáltatási eljárásban való részvételünk kérdése felszínre hozta a magyar és a nemzetkö-Kovács András, egykori kollégám a Kossuth Könyvkiadóban, jelenleg a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora, jól ismeri a magyar zsidósággal kapcsolatos összes levéltári dokumentumot, mely a felszabadulástól a rendszerváltásig terjedő időszakban született. Több könyvet is publikált a témáról magyarul és angolul, ezek sorába illeszkedik A Kádár-rendszer és a zsidók című mun kája. Ebben a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Zsidó Múzeum Levéltár anyagai mellett az egykori NDK-ból és Csehszlovákiából származó titkosszolgálati irományok is olvashatók, a hidegháborúval foglalkozó webes archívumok forrásai mellett. A szerző öt csoportra osztja a dokumentumokat, s mindegyiket szakszerű tanulmánnyal vezeti be. Témái a következők: Izrael és a magyar politika; az Eichmann-ügy; A hatnapos háború és következményei; A nemzetközi zsidó szervezetek Magyarországon; Az elnyomás mechanizmusai és a zsidók. A felsorolt témák többsége ismerős. A kötet kevés új elemmel gazdagítja az ismert képet, melynek főbb szereplői: a hivatalos zsidó (neológ) vezetők, a külügyminisztérium funkcionáriusai, az összes hitközséget szoros ellenőrzés alatt tartó Belügyminisztérium káderei és az állampárt zsidókkal foglalkozó politikusai, akik között 1967-ben, a hatnapos háború idején, maga Kádár János hosszabb, zárt körben elmondott beszéddel tűnik fel. Érdemes annyit megjegyezni az unalmas iratokban szereplő, illetve az azokat előállító személyekről, hogy kevés kivétellel így vagy úgy, de zi a magyar munkásság tényle ges gond jait, anyagi helyzetét és a politi kai véleményét ugyanebben az idő szakban. És mégis, ha Kovács András könyvéből egyetlen témát – az Eich mannügyet – kiemelünk és átgondolunk, figyelemre méltó következtetésekre jutunk az emlékezetpolitika terén,
