Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-11-01 / 124. szám
JIDDISKÁJT | HÁLÁCHÁ egység | 2019 NOVEMBER 14 Tényleg Izrael felé vannak tájolva a budapesti zsinagógák? Imádkozás közben mindig igyekszünk Izrael felé fordulni1 , főleg, ha az Ámidá t, a főimát mondjuk éppen2 . Éppen ezért a zsinagógák is úgy vannak tájolva – legalábbis elvben –, hogy Izrael felé nézzen az, aki a tóraszekrény felé fordulva imádkozik3 . Ez Európában és Észak-Amerikában azt jelenti, hogy elvben kelet-nyugati irányban épültek a zsinagógák. OBERLANDER BÁRUCH RABBI ÍRÁSA hogy megóvjuk az eleséstől, két oldalról korlátot készítettünk neki, aminek segítségével továbbra is az általa kívánt irányba fordulva tudott imádkozni. A napokban újra felhívta rá a figyelmemet valaki, hogy nem pontos a Keren Or zsinagóga tájolása, ezért munkatársamat, Klár András t arra kértem, hogy ellenőrizze le a zsi nagógáinkat. Magyarországon va lójában nem teljesen keletre, hanem inkább délkeletre fordulva kell imádkozni, kelettől 46 fokban déli irányba fordulva. Az ellenőrzés so rán kiderült, hogy a zsinagógák nagy része nincsen tökéletesen tájolva – a Vasvári kiemelkedik ebből a szempontból, itt a tóraszekrénytől 92 fokkal kell elfordulni ahhoz, hogy valóban Izrael felé nézzünk. A legjobban tájolt zsinagóga éppen a legrégebbi: a budavári zsinagóga mindössze 12 foknyi eltérést mutat a pontos iránytól. Érdekes, hogy a Keren Or zsinagógában és a Vasváriban ugyanabban az irányban imádkoznak – csak épp ellenkező megfontolásból. Az előbbiben ez a hosszanti oldal felé van: itt inkább a kevés, szélesen elnyúló sort preferálták, míg a Vasváriban inkább a sok rövid sort. MIÉRT PONT ÍGY IMÁDKOZUNK? A Talmud4 Salamon király mon datát idézi ebben a témában, amit a jeruzsálemi Szentély felavatása alkalmából mondott. Ebben több előírás is szerepel az ima irányára vonatkozóan. Elsőként az, hogy „imádkozzanak hozzád országuk felé”5 , aztán az, hogy Izraelben Jeruzsálem felé kell imádkozni: MENDEL FIAM ZSINAGÓGAI FELFEDEZÉSE – IRÁNYTÛVEL Eltérés* Budapest – Jeruzsálem 136° Budavár 124° 12° Zsilip 113° 23° Óbuda 80° 56° Kazinczy 75° 61° Dohány 69° 67° Keren Or 46° 90° Vasvári 44° 92° *Minden esetben déli irányban szükséges a korrekció Áldott emlékű Mendel fiam egy pili si hétvégén (ez a mostani ráckevei Duna-parti sábátonok elődje volt) egy iránytűt kapott Kun László bará tunktól ajándékba, mert mindig azt kereste, merre kell helyesen imádkozni. Ennek segítségével arra jött rá, hogy a Vasvári Pál utcai zsinagóga nincsen teljesen jól tájolva: ha a tóraszekrény felé fordulva imádkozik, az nem egyezik meg Izrael irányával, ezért innentől mindig kicsit jobbra fordult ahhoz képest, ahogy a többiek álltak. Később, amikor a betegsége miatt már nehézséget okozott neki az állás, a padba fogódz kodva állt ima közben, mindig kicsit jobbra fordulva, így csak a bal kezével tudott támaszkodni. Egy idő után már nehezére esett, hogy kiegyenesedjen, és nem tudta magát megtartani úgy, hogy csak az egyik kezével támaszkodott – ekkor, JIDDISKÁJT | HÁLÁCHÁ Oberlander Mendel a Siratófalnál imádkozik Jeruzsálemben