Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-09-01 / 122. szám
2019 SZEPTEMBER | egység 17 2019 5 7 7 9 ’20-as, ’30-as években szociális-társadalmi kérdés volt. A környezetünkben megváltozott a helyzet: az elmúlt 10-15 évben az antiszemitizmus biztonsági kérdéssé vált. Ebből a szempontból, megkockáztatom, Ma gyarország ki emelt helyzetben van. Ugyanis ná lunk az antiszemitizmusnak ez az új formája, nem je lent (még) meg, és ezt a magyar köz vélemény is kezdi felismerni. 10 év vel ezelőtt egy té vé műsorban azt mondtam, hogy Fran ciaországban sokkal nagyobb a baj, mint Magyarországon, akkor nem hit tek nekem. Ma már sokan így lát ják. Magyarországon, ha valaki ki pában jár-kel az utcán, akkor nem túl élésre játszik. Ez nagy érték. HONNAN INDULT KÖVES SLOMÓ? – Hogyan lehet a zsidóságot kimozdítani abból az áldozati szerepből, amit a rendszerváltás előtt rájuk kényszerítettek – jelesül, hogy ők a holokauszttúlélők és azok leszármazottai? Mennyiben segíthet ebben majd a Sorsok Háza Múzeum? – A Chábád és az EMIH igyekszik élen járni abban, hogy a zsidó iden titást el kell mozdítani az áldozati identitásból. Mélyen hiszem, hogy a holokausztról is lehet – sőt kell – úgy beszélni, hogy az ne egy ál do zati identitást erősítsen. A mi el be szélésünkben, a holokauszt tör té netében a zsidók nem, mint te he tet len áldozatok szerepelnek, ha nem olyan személyes történeteket is bemu tatunk, amelyeknek szereplői hő sei az eseményeknek. Olyan emberek, akik megpróbáltak tevőlegesen ten ni a saját biztonságukért, a szabadságukért, az emberi méltóságukért, a zsidó identitásukért, és ezzel hő sökké váltak. vallásos zsidó családban nevelkedett, arról mesélt, hogy ők nem tartanak karácsonyt. Ezen elgondolkodtam, és megkértem, hogy vigyen el egy péntek este a zsinagógába – így mentünk a Dohány utcába, és elkezdtem oda járni. Kb. fél évvel később egy családi ismerős hívta fel a figyelmemet, hogy van egy fiatal rabbi, aki vasárnapi iskolát szervez, és ha lesz 10 gyerek, akkor elindítja. Újpestre kellett menni, és elhívtak minket is a nővéremmel. Fröhlich Róbert rabbi volt ez a fiatal rabbi, és az összes gyerek közül végül csak én maradtam, aki rendszeresen járt. Egy éven keresztül minden vasárnap jártam a Talmud-Tóra tanfolyamára, amit nagyon szerettem. Sokat olvastam akkoriban az ebben a témában elérhető szakirodalomból. 12 éves születésnapomra azt kértem édesapámtól, hogy körülmetéltethessem magamat. Az Amerikai úti kórház pincéjében ez az esemény megtörtént és utána (1991-ben járunk) a Talmud-Tóra záró rendezvényén – ahol a már említett kezdeti lelkesedésnek köszönhetően elég sok gyerek volt – bejelentették, hogy a Bné Akiva szervez egy bár micvó tábort Izraelben. Engem ez nagyon érdekelt, és a szüleim éppen akkor szerveztek egy izraeli utat a Szochnuttal, így együtt mentünk ki. Ott találkoztam sok gyerekkel, akik közül Ambrózy Ildivel (aki Oberlander rabbi egyik első tanítványa volt) való találkozáskor felmerült, hogy én hol tudnék továbbtanulni a következő évben, és ő javasolta, hogy hazatérésem után keressem meg Oberlander Báruch rabbit. Ahogy hazaértem, másnap el is mentem hozzá a Képíró utcába. Ő beinvitált, megismerkedtünk, adott néhány Egység újságot, ami akkoriban indult, hogy olvas gassam. Apukám elment meglátogatni Báruchot, szerette volna megnézni, hol töltöm az időmet. A látogatás után úgy döntött, megengedi, hogy továbbra is járjak oda tanulni. Majd Báruch elutazott New Yorkba, vele mentem, és ott részt vettem egy Chábád táborban. Az addig a Vasvári zsinagógában őt akkor helyettesítő Salamon Ábrahám – aki apámmal kb. egykorú volt – mondta, hogy menjek továbbtanulni a jesivába, megbeszélte apukámmal is, hogy ez egy fél év csupán, és jó lesz. Ám tovább maradtam és elvégeztem a tanulmányaimat. 19 éves voltam, amikor Oberlander rabbi hosszabb időre Amerikába utazott és megkért, hogy helyettesítsem a zsinagógában és az Egység magazin, illetve a Gut Sábesz újság szerkesztésében. Már kisfiúként is elég határozott véleményem volt dolgokról, talán ebből is fakad, hogy végül is rabbi, zsidó közéleti szereplő és vezető lett belőlem.” „Zsidónak születtem, ez soha nem volt titok a családunkban. A szüleimtől az ő szüleik ezt elhallgatták. 1989-ben (amikor 10 éves voltam) a Radnóti Miklós Iskolába kezdtem el járni, és egyszer az egyik osztálytársam beszélt arról, hogy ő zsidó, és akkor szépen lassan kiderült, hogy az osztály fele zsidó, és ezt számon is tartják ők. Ötödikes koromban az egyik évfolyamtársam, aki egy neológ Sorsok Háza
