Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-08-01 / 121. szám
KILE | KULTÚRA egység | 2019 AUGUSZTUS 22 KÖZÖSSÉG A KÖDBEN ZÁVADA PÁL: HAJÓ A KÖDBEN MAGVETÕ KIADÓ 2019 annál, hogy a történetírást tiszta ténytudománynak, a regényírást pedig tiszta fikciónak ne vezhessük (Arisztotelésszel szólva megtörténtnek, illetve megtörténhetőnek). A tény fikciójának, illúziójának mégis retorikai jelentősége van.” ERÉNYEK ÉS GYÖNGESÉGEK Én a magam részéről mégsem ezt te kinteném elsődleges kérdésnek a könyv kapcsán, jóllehet azt gondolom, hibái mégiscsak innen fakadnak. A fikció megtorpan a valóság láttán, és ezek a döccenések nem állnak jól a regénynek. Ilyenek például a Heltai naplóra való hivatkozások, amelyek képtelenek szervesen feloldódni a történetben. De a könyvet izgalmassá mégiscsak az erényei teszik. Például az, ahogy a regény fő problémái meg szó lalnak a velük szervesen összetartozó elbeszélői hangokon. A közösség és egyén viszonya, a kö zösség felelőssége önmagáért és az egyénért. Az egyén felelőssége ön magáért és a közösségért. Létezik-e valódi közös döntés vagy csak az egyéni hangok egy irányba való csa tornázása? És egyáltalán, kinek melyik közösség az, amelyhez a leg inkább lojálisnak érzi magát? A család, a zsidóság, az arisztokrácia? Vagy mindenki, akit meghurcoltak? A szerző saját elmondása szerint eredetileg a „Rokoni csoport” címet akarta adni a regénynek (ahogyan Kurt Becher hívta a Weiss Manfréd-örökösöket), de aztán túlzott hi vatalossága miatt elvetette. Kár ér te, jelentésében és szikár stílusában is sokkal jobban illett volna a szöveghez, a regény által felvetett kérdésekhez. A végül választott Ha jó a ködben kissé erőltetetten ráolvassa az egész regényre a benne amúgy jó helyen kellő mértékben szereplő Ady verset: Tovább a hajóval . „És ha józunk, szállunk, szállunk, / Sohase lesz megállásunk: / Egy köd-ország Magyarország / S hogyha Új jön, újra köd, / Köd előttünk, köd utánunk.” (357) KI NEM MONDOTT SZAVAK HANGJAI Négy fő elbeszélői hang szólal meg a regényben: Kohner Artúr, Weiss Helén, Valériusz Lola és a negyedik, a többes szám első személyű közös VALÓSÁG FIKCIÓN KERESZTÜL Sokan ismerik a Weiss Manfréd-örökösök sorsát, azt, hogy ’44-ben alkut kötöttek az SS-alezredes, Kurt Becher közvetítésével Himmlerrel, hogy a gyáraik és családi ingatlanjaik fejében a németek kimenekítsék őket semleges területre. Így nemcsak az életüket vásárolták meg, de jelentős apanázst is kaptak az újrakezdéshez. A regény kapcsán a legtöbbeket a va lóság-fikció kérdése foglalkoztatja. Az, hogy hogyan működik egy olyan regény, amely a közelmúlt megtörtént eseményét dolgozza föl fiktív szereplők szemszögéből. Kohner Artúr a valóságban nem lé tező egyik főszereplőnk, a másik a felesége, kinek valódiságát így fo galmazza meg Závada: „a fikció kö déből előbújt valóságos Weiss lány: Helén”. A harmadik Valériusz Lo la, Helén unokaöcsének özvegye, Artúr szeretője. Érdekes kérdés persze, hogy hogyan működik egymás mellett a tudott valóság és az írói képzelet, hogyan íródik egy ilyen mű és hogyan olvasható. Ahogy Radnóti Sán dor írja az ÉS-ben megjelent re cenziójában: „A modern történelemtudo mány éppúgy feltárta, mint a modern irodalomtudomány, hogy a kitalált dolgok és a tényszerű dolgok viszonya komplikáltabb A család maga sem tud kiigazodni önmagán: mi a megjátszás, mi a tettetetés, mi őszinte. Történetvariánsok kavarognak, szájhagyomány, különböző megélések, különböző módon való közvetítések. Szóval semmi olyan, ami ne lenne hétköznapi bármely családban. Az, amitől ennek súlya lesz, az az, hogy egy vészterhes korban kell ennek a nagy családi gépezetnek egy olyan közös döntést hozni, amely az őt alkotó egyéni életeket mind egzisztenciálisan, mind morálisan, mind emocionálisan fenekestül felforgatja. A döntés közös, de a hatásait mégiscsak az egyéneknek egyesével kell viselniük. TURAI JULI ÍRÁSA
