Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-07-01 / 120. szám
KILE | FILOZÓFIA egység | 2019 JÚLIUS 24 BÍRÓ VAGY KIRÁLY? A bírák korát, vagyis azt a 300 évet vizsgálva, ami Mózes és az első király megválasztása között eltelik, Abrabanel arra a kérdésre keresi a választ, hogy miben más a bíró, mint egy király, illetve mi a közös bennük. A közös az, hogy a 71 tagú Nagy Szanhedrin, a zsidó „legfelsőbb bíróság” jóváhagyása szükséges a döntéseik alkalmával. Mindkét típusú vezetőnek kijár továbbá a tisztelet, és nincsenek interregnumok az uralkodásuk között, az egyik bíró követi a másikat, és ugyanez a helyzet a királyok esetében is. Mi az, amiben mások? A bírát emberek választják, a királyt a próféta közvetítésével Isten. Majd ugyanő keni is fel a királyt. A bíró a jogrendszer élén áll, ezzel szemben a király nem törvénykezik, neki ez nem feladata. A királyt kötik különböző megkötések, például hogy ne legyen túl sok felesége, ne halmozzon fel túl nagy vagyont. Ezek a restrikciók mind azt hivatottak biztosítani, hogy ne összpontosuljon túlságosan nagy hatalom a király kezében. Ilyesmivel nem találkozunk a bíráknál. Mindemellett a király némiképp kivételezett helyzetben van, különleges tisztelet illeti, továbbá élhet azzal a lehetőséggel, hogy rendkívüli helyzetben bárki földjét elvegye. További fontos különbség, hogy a királyság öröklődhet, míg a bíráskodás joga nem. SÁMUEL AGGÁLYAI Most térjünk vissza az eredeti kérdésünkhöz! Miért volt Sámuel dühös, hogy királyt akarnak maguknak a zsidók, annak ellenére, hogy már a Tóra is leírta, hogy ez fog történni? Abarbanel öt választ ad a kérdésre. Az első szerint úgy gondolta, hogy a király iránti vágy abból fakadt, hogy a zsidók igazából nem akartak zsidók lenni. Zsidónak lenni, ne felejtsük el, különleges státuszt jelentett az ókorban, abban az értelemben, hogy az összes többi pogány, bálványimádó néppel szemben a zsidók egyedüliként hirdették az egyistenhitet. Ez akkor is nagy felelősséget rótt rájuk, amikor saját államukban éltek, és ebből sokaknak elegük lett. Sámuel érzékelte, hogy az asszimiláció első lépése, amikor királyt szeretnének a zsidók is. A vágy beteljesülése végül a bálványimádást is magával hozta, ami a királyokkal együtt fokozatosan teret hódított a Szentföldön. A következő, hogy Sámuel úgy gondolta, a zsidók különlegességét, másságát mindenáron szükséges megőrizni, ki kell emelkedjenek a többi nép közül. A harmadik problémát a király legfőbb feladata körüli bizonytalanságban jelölte meg. Mert mi is az? A bölcsek indítványában ezt találjuk: „Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás! Sámuel azonban rosszallotta, hogy ezt mondták: Adj nekünk királyt, hogy bíráskodjék fölöttünk!” (1Sámuel 8:5-6.). Ám, amint azt az előbb láttuk, a királynak nem feladata, hogy bíráskodjon, sokkal inkább az, hogy a népet hadba vezesse. A harmadik probléma tehát, hogy nem azt kérték, hogy a király hadvezér legyen, hanem azt, hogy közöttük igazságot tegyen és bíráskodjon felettük. A negyedik magyarázat szerint Sámuel sértésnek vette a megkeresést. Hiszen nézzük csak meg, milyen szavakkal fordultak hozzá Izrael vénei! „Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak.” (1Sá muel 5.). Abarbanel szerint ez nem esett jól Sámuelnek, valami ilyesmit gondolhatott: én már nem vagyok jó, király kell nektek? Végezetül, az ötödik magyarázat a legérdekesebb. Erről beszél a leghosszabban Abarbanel, Arisztotelészre hivatkozva. A királyság szükséges intézmény – szól az érvelés – de kétféle király létezik. Az egyik elfogadja, hogy létezik egy fölötte álló törvény, és az ő feladata, hogy a népet e törvény útján vezesse. A másik teljhatalmat vindikál magának, és nem csupán a törvény követésére bírja rá a népét, hanem azt ő maga is írja. Ez a modell azonban a hatalmi ágak szétválasztását tekintve fölöttébb aggályosnak tűnik. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy ezen magyarázat szerint Sámuel nehezményezte, hogy a zsidók túl sokat akartak egyszerre: királyt, aki vezeti őket, egyszersmind uralkodót, aki bíráskodik is fölöttük. A LEGITIMÁCIÓ KÉRDÉSEI Megkockáztatom, a fentiek alapján a legfontosabbnak ebben a pillanatban a legitimáció kérdése tűnik. Ki az, aki kiválasztja és hatalommal ruházza fel az uralkodót: Isten vagy a nép? Javaslom, nézzük meg most is, mit mond a Tóra a kérdésben! Mózes, hiába választja az Örökkévaló a feladatára, mégis úgy érzi, kötelezettséggel és válaszadással tartozik a nép felé, amit vezet. Ha megfigyeljük a történetét, azt látjuk, hogy rengeteg olyan döntése, cselekedete volt, amivel bizony nem nyerte el a nép tetszését. Ám ő mégis folyamatosan energiát fektetett abba, hogy meggyőzze a népet, tartsanak ki mellette és kövessék. Mintha csak azt mondaná: lehet, hogy te kiválasztottál engem, Uram, de ha én előre megyek és senki nem jön utánam, akkor nem vagyok igazi vezető. Ahogy korábban már esett róla szó, mind a királyt, mind a bírát a 71 bölcs, a Szanhedrin javaslatára iktatták be. Azaz a próféta kinyilatkoztatásához még a király esetében is társulnia kellett a bölcsek beleegyezésének ahhoz, hogy trónra emelkedhessen. Sőt, amint a Királyok könyvében látjuk, amikor Salamont felkeni Cádok pap, az egész nép azt kiáltja, éljen a király! Erről nagyjából 2000 évvel később Maimonidész azt írja, hogy hiába az Örökkévaló választása, amíg a nép nem adja hozzájárulását a megválasztásához, addig a jelölt nem lehet király. A kiválasztottság problémájából rögtön következik egy további megoldásra váró kérdés: mi az uralkodó feladata? Az, hogy arra összpontosítson, amit a közösség elvár tőle, vagy azt tegye, amit helyesnek gondol? Amennyiben Isten kiválasztottjának tekinti magát, akkor ez feljogosítja-e arra, hogy mindenáron a meglátásai szerint cseleked-
