Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-07-01 / 120. szám
2019 JÚLIUS | egység 23 FILOZÓFIA | KILE pot-papot hátrahagyva elmenekült, és Itáliában kötött ki. „Ekkor fölmerült bennem a kérdés, miért jutottam erre a rossz sorsra, mit vétettem Isten ellen, hogy mindazt a jót, amim volt, elvesztettem. Miért ten - gődök én számkivetetten Itáliában?” – folytatja visszaemlékezéseit. Természetesen egy ilyen kimagasló tehetségű ember számára az újrakezdés mégoly idegen környezetben sem jelenthetett leküzdhetetlen akadályt. Ám még mielőtt új otthonában is a csúcsra kerülhetett volna, látott hozzá e kommentárok megírásának. Amelyben, érdekes módon, nem arra, az Atyák bölcs tanításaiból is levonható következtetésre jut, hogy a sorsa ilyetén alakulása Isten büntetése azért, mert túlságosan közel került a hatalomhoz, hanem arra, hogy minderre azért kerülhetett sor, mert a Teremtő azt akarta, hogy végre a Tórával foglalkozzon. „Szép dolog a hatalom, szép dolog az, hogy ilyen közel vagyok a hatalomhoz, de Isten azt akarta, hogy azt a tehetségemet, amivel rendelkezem, a Tóra, a Biblia, Isten szavának az értelmezésére fordítsam, és ezért eldöntöttem, hogy nekilátok, hogy folytassam a Bibliakommentárt” – írja. „TÉGY VALAKIT KIRÁLYUNKKÁ, HOGY Õ BÍRÁSKODJÉK FÖLÖTTÜNK!” Ám mielőtt e nagy formátumú vezető gondolatainak az ismertetését folytatnák, tegyünk egy kis kitérőt, és nézzük meg, mi volt az elképzelés Mózes korában az ideális hatalomról, az optimális államformáról! A hatalom természetesen Mózes kezében volt, aki egyszerre tekinthető politikai vezetőnek, törvényalkotónak és prófétának, aki Isten küldötte. Valamennyire persze megosztja a hatalmat Áronnal, a testvérével, aki papi szolgálatra érdemesül, de alapvetően Mózes a tényleges vezető, aki – és ezt fontos hozzátenni – nem egy államot, hanem egy népet vezet. Ez a modell azonban nyilvánvaló okokból nem tud sokáig fennmaradni. Ez egy speciális időszak ideális modellje, ahol még nincs állam, nincsenek intézmények. Mikor a Mózest nélkülözni kényszerülő zsidók bevonulnak Izrael Földjére és megtörténik a honfoglalás, már Józsué a vezető. Innentől fogva 300 éven keresztül bírák uralkodnak. Ebben a második korszakban 300 éven keresztül nincsenek királyok Izraelben, majd végül elkövetkezik az a pillanat, amikor eljönnek Sámuel prófétához Izrael vénei, és azt mondják neki: „Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás!” (1Sámuel 8:5.). Fontos megjegyezni, hogy az első király, Saul megválasztásától kezdve, a Héber Biblia fennmaradó részében, talán két kivételt, Dávid és Salamon példáját leszámítva, azt láthatjuk, hogy a királyság intézménye nem egy igazi „sikersztori” Izraelben. Mégis, 11 századon keresztül kisebb-nagyobb megszakításokkal és turbulenciákkal, azért fennmarad e rendszer. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mit mond maga a Tóra a hatalomról, illetve annak összpontosításról. Akkor most legyen király vagy ne legyen? A Tóra elég rejtélyesen fogalmaz, azt mondja: „Ha bemész az országba, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, (...) tehetsz magad fölé királyt; akit kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened”. Érdemes megfigyelni, hogy a Tóra rendszerint egyértelmű iránymutatásokat ad, márpedig itt a „tehetsz magad fölé királyt” feltételes módban van, ráadásul világossá teszi, hogy az uralkodót csak az Örökkévaló jelölheti ki. A királyság intézményét – amelynek kikezdhetetlen tekintélyéről mindezek alapján egyébként korántsem lehetünk meggyőződve – megtestesítő uralkodó személyéről szóló döntés tehát az ég kezében van. De mit válaszol maga Sámuel a vének felvetésére? Fontos megjegyezni, hogy a próféta saját fiait nevezte ki vezetőknek és, úgy tűnik, a bölcsek és általában a nép, nem elégedettek e döntéssel. Ugyanígy lehetetlen nem észrevenni, hogy a vének pontosan úgy fogalmaznak, ahogy Mózes ezt 300 évvel korábban előrevetíti: „Ha bemész az országba, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked, és elfoglalod azt és laksz benne és azt mondod: Hadd tegyek fölém királyt, mint mind a népek, melyek körülöttem vannak; tehetsz magad fölé királyt; akit kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened; testvéreid közül tégy magad fölé királyt, nem tehetsz magad fölé idegen férfiút, aki nem testvéred” (5Mózes 17:14-15.). Visszatérve a kérdésünkre, Sámuel finoman szólva sem lelkes a felvetés hallatán. Arra figyelmeztet, hogy tragédia lesz az osztályrészük: a király nem vezetni fogja a népet, hanem uralkodni fölöttük. Elveszi a lányaikat, vagyonukat, mi több, bűnbe viszi őket. Mindazonáltal meghajol az akarat előtt, és megválasztja Sault királynak. Az továbbra sem világos ugyanakkor, hogy miért van Sámuel ennyire fölháborodva, miért mérges a zsidókra, ha a Tórában explicit módon benne van, hogy lehet a zsidó népnek királya. Ám mielőtt ezt megválaszolnánk, térjünk vissza Abarbanel rabbihoz! Salamon a templom terveivel
