Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-07-01 / 120. szám
egység | 2019 JÚLIUS 10 HOHMECOLÓ | TÖRTÉNELEM projektről van szó; fogalmunk se volt arról, hogy második repülő is lesz. A Rebbe azonban azt kérdezte: Mikor landol a második gép?” Ezek után természetesen nem tehettek mást, megindult a második, majd a harmadik csoport Izraelbe szállításának megszervezése és lebonyolítása. Az első évben 500 gyermeket menekítettek ki, majd a további évek során végül háromezerre nőtt a megmentett gyermekek száma. A Tarom után más légitársaságok is részt vettek az akcióban, végül az izraeli El-Al légitársaság vállalta magára a gyerekcsoportok szállítását. Mindannyiukat az izraeli Kfár Chábádban szállásolták el kollégiumokban, ott jártak iskolába és kaptak egészségügyi ellátást. Ez utóbbira igen nagy szükség volt, mivel sokuk komoly betegségekkel érkezett, és sürgős kezelésre szorultak. Az iskolák – a lányokat a Bét Rivkában, a fiúkat a Máon Olimban helyezték el – és a Ceiréj Chábád emberei éveken át fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy a gyerekek a lehető legotthonosabban érezzék magukat távol a családjuktól és az otthonuktól. A mára már felnőtt gyerekek túlnyomó többsége Izraelben vagy az Egyesült Államokban él. A CSERNOBILI GYEREKEK SZÍVE ÉS LELKE Az éveken át működő projekt egyik leglelkesebb közreműködője Joszi Raichik rabbi volt, aki 18 éven át, egészen 2008-ban bekövetkezett haláláig „a csernobili gyerekek szíve és lelke” volt, mondja róla testvére, Abi Raichik. Az adománygyűjtés mellett – az akció rengeteg pénzt emésztett fel, és támogatásokból fedezték a kiadásokat – ismerte a projekt minden zegét-zugát, és szoros kapcsolatban állt a gyerekekkel. Évek során kiépített kapcsolatainak köszönhetően sikerült nagy neveket, híres filantrópokat bevonnia a csernobili gyerekek projektjébe, akik jelentős anyagi támogatásukkal tették lehetővé annak zavartalan működését. Közéjük tartozott többek között Nancy Spielberg filmproducer, valamint férje, Shimon Katz is. SEGÍTSÉG A MENTÕAKCIÓN TÚL A gyerekek kimenekítése mellett egészségügyi felszerelést küldtek az érintett területekre, valamint orvosok képzését is szponzorálták, akik a volt Szovjetunió területén tevékenykednek. A segítségnyújtásnak ez a formája is a mai napig érezteti a hatását. A kimenekített gyerekek lamiféle ősi kötelék köt össze minket, hogy tartozom neked valamivel, valamivel, amit meg kell és meg is fogok neked fizetni. Nem tudom, mi az, amivel tartozom, és nem is számít. Mert ha a Mindenható nem akart volna engem érted felelőssé tenni, nem hozott volna téged az utamba, és nem nyitotta volna meg ilyen mértékben a szívemet a szenvedéseid felé.” Azonban nemcsak a mentőakció résztvevői érezték, hogy tartoznak közül sokan újra találkoztak a szüleikkel, ettől függetlenül a szervezet hosszan elkísérte őket a korai évektől kezdve egészen az esküvőjükig, vagy még tovább is. A szervezet egészségügyi kapcsolattartója a 2004-ben elhunyt Jay Litvin volt, aki rendszeresen utazott a Szovjetunióba, és az évek során megtett számos útja nyomán a nagy dózisú és hosszú időn át tartó sugárterhelés hatásainak szakértője lett. „Ez volt az élete” – mondta róla fia, Jáákov. – „Teljesen elkötelezte magát a projektnek.” Az 1990-es években Litvin egy mozgásképtelen 12 éves lány Izraelbe juttatásán fáradozott. Anja igen veszélyes körülmények között élt Minszkben. Litvin nemcsak a helyi hatóságokkal, hanem magával a gyermekkel is kapcsolatban állt. Levelében többek között ezt írta neki: „Amikor elolvastam az egészségügyi jelentéseket rólad, tudtam, hogy vavalamivel ezeknek a gyermekeknek. Az érzés ugyanis kölcsönös volt: „Megmutatták, hogy így is lehet élni. Egyáltalán nem ismertek minket, de kihoztak minket, és egyszerűen csak megtették velünk ezt a csodás dolgot. Ma én is próbálok így élni, hogy ezt a jó cselekedetet továbbadhassam másoknak. Még mindig tar tozom nekik” – mondta a fent idé zett Galina Goldberg. A mentőakció szükségessége napjainkig sem szűnt meg, mivel a vidék továbbra is súlyosan sugárfertőzött, ráadásul végtelenül elszegényedett is és lakosai, a fiatalabb generáció is, számos betegségtől szenved, melyeknek nagy része a katasztrófa közvetlen következményeinek tekinthető. A Chábád és a Rebbe gyors és hatékony reakciója azonban ezreknek adta meg az újrakezdés, a gyógyulás és a minőségi élet lehetőségét.
