Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-04-01 / 117. szám
JIDDISKÁJT | FILOZÓFIA egység | 2019 ÁPRILIS 20 – komolyan foglalkoztatta, hogy kell-e imát mondani egy olyan uralkodóért, aki programja központi elemként nyíltan a zsidók elleni harcot jelölte meg. Van valami megindítóan tragikus abban, hogy a német zsidók, akik már több mint 100 éve bizonygatták a lojalitásukat a többségi társadalom felé különböző formákban, azt a kérdés igyekeztek megválaszolni, hogy kell-e az új, megveszekedetten antiszemita „uralkodóért” imádkozni. A különböző közösségek eltérő válaszait egy Judit Baumel-Schwartz nevű izraeli történész dolgozta fel tudományos alapossággal. Úgy találta, hogy a legtöbb helyen valamiféle kompromisszumos megoldást honosítottak meg az imarendben. A fenti, I. Ferenc Józseffel, illetve Horthyval kapcsolatos példáinkkal ellentétben nem említették Hitler nevét, pusztán a hatalomról szóltak. Másutt a név is benne maradt a szövegben, illetve számos olyan hely is akadt, ahol elmondták ugyan az imát, ám azt megpróbálták úgy megfogalmazni, hogy abban szó essék a dolgok helyreállításának a vágyáról is. ISTEN MÓZESNEK: LEGYÉL TISZTELETTUDÓ FÁRAÓVAL! Úgy tűnik tehát, hogy a lojalitás kifejezésének kérdései – függetlenül attól, hogy a hűség kifejezését a zsidók önszántukból vagy kényszerből tették-e meg – még a zsidó liturgiában is megjelennek. Amint látni fogjuk, sokkal inkább így van ez az élet számos más területén. Amint az a legtöbb zsidósággal kapcsolatos kérdés esetében érvényes, a vizsgálódásunkat ezúttal is a Biblia koránál kell kezdenünk. A külső hatalomhoz való viszonyulás kérdése jó eséllyel Mózesnél kezdődik. Mindannyian jól ismerjük a történetet. A Teremtő megjelenik Mózesnek a csipkebokorban, és különleges, példátlan felelősséggel járó feladattal bízza meg: „Most tehát gyere és elküldelek téged Fáraóhoz és vezesd ki népemet, Izrael fiait Egyiptomból” ( 2Mózes 3:10.). Mózes vonakodik, megpróbál kibújni a feladat, a felelősség alól. Csakhogy nem akármilyen felkérés ez, nincs helye a hosszas szabadkozásnak, a feladatot teljesíteni kell! Alig valamivel később az Örökkévaló így folytatja: „De az Örökkévaló szólt Mózeshez meg Áronhoz és parancsot adott nekik Izrael fiaihoz és Fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izrael fiait Egyiptom országából” (2Mózes 6:13.). Fontos megjegyezni, hogy az itt közölt sztenderd magyar fordítás nem adja vissza a héber eredeti jelentését. A Tóra ugyanis szó szerint „Izrael fiairól és fáraó ról , Egyiptom királyáról ” beszél. Rási, a Tóra legfontosabb magyarázója ezt így értelmezi: „Parancsot adott ne kik (Izrael fiait) illetően, [miszerint] vezessék őket szelíden, és legyenek türelmesek velük”, valamint „Azt Pa rancsolta nekik őt (a fáraót) illetően, hogy tisztelettel bánjanak vele, amikor beszélnek [hozzá]”. Valóban, elég mindvégig figyelemmel kísérni a történetet, ahogy Mózes újra és újra elmegy a fáraóhoz, hogy kérje, engedje el a zsidókat, látni fogjuk, hogy minden idők legkiválóbb zsidó vezetője egyetlen pillanatra sem lépi át a kommunikációnak a fent ismertetett módon felállított kereteit. Annak ellenére sem, hogy az uralkodó csökönyösen ellenáll az égi üzenetnek. Sehol sem látjuk, hogy Mózes borítaná az asztalt. Olyannyira nem, hogy az utolsó csapás előtt, miután a fáraó indulatosan elküldi, mondván: „Őrizkedjél, ne lásd többé színemet, mert amely napon látod a színemet, meghalsz” ( 2Mózes 10:28.), kisvártat va így felel: „Akkor lejönnek minde zek a te szolgáid hozzám és leborulnak előttem, mondván: Menj ki, te és az egész nép, mely téged követ és azután ki fogok menni” ( 2Mózes 11:8.). Pedig Mózes tudja, hogy nem a szolgái, hanem maga a fáraó fogja elengedni végül. Mégsem akarja megalázni az uralkodót. Holott mondanivalójának legitimációját illetően nem merülhet fel kétség. Maga a Teremtő Isten áll minden elhangzott szava mögött. KERESSÉTEK A VÁROS BÉKÉJÉT! Most ugorjunk az időben, és nézzük meg, milyen, addig nem ismert tapasztalattal szembesítette a világban az új helyüket kereső zsidókat a babiloni fogság, majd a Második Templom rómaiak általi i. sz. 70-ben történt lerombolását követő, máig tartó diaszpóralét! A válasz kézenfekvő: a nem zsidó királyok, államok és törvények meghatározó érvényével az életük alakítása felett. A vallási, ilyenformán isteni eredetű és örök törvények, illetve a világi, ráadásul a zsidóság által el nem ismert, vagy a számukra korábban csupán korlátozott hatállyal bíró for rásokból levezetett, legfeljebb idő leges érvényű jogrend kétséges le gitimációja közötti kényszerű össze ütközés az ellentmondásos hely zet feloldását tette szükségessé. A rabbinikus zsidóság – mint hason ló esetekben mindig – ezúttal is a széles körű autoritással bíró szövegekhez fordult eligazításért. A kö zösség vezetői a megoldást Jeremiás (Jirmejáhu) prófétának a babiloni száműzöttekhez írott levelében találták meg: „És keressétek azon város békéjét, ahova számkivetettelek benneteket és imádkozzatok érte az Örökkévalóhoz; mert az ő békéjében lesz számotokra is béke.” Fontos ész revenni a szövegben megbújó kísérletet szent és profán összebékítésére. A HATALOM TÖRVÉNYE TÖRVÉNY Diná dömálchutá diná, „a király törvénye törvény” – vezette le az idézett szöveghelyből a korai babilóniai ámorá, Smuél. A hatályos törvényeket tehát kötelezőként minden polgári és gazdasági kérdésben el kell fogadni. De van egy további Horthy Miklós
