Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-04-01 / 117. szám
2019 ÁPRILIS | egység 13 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT egyiptomi rabszolgaság a chászához? „Megkeserítették az életüket ke mény munkával...”7. Ahogy a máror kezdetben puha és később kemé nyedik meg, a rabszolgaság is először puha volt és aztán keményedett.” RáSI szerint ez arra a Midrásra8 utal, miszerint az egyiptomiak először meghirdették az állásokat az építkezéseken jó pénzért és amikor mindenki elhelyezkedett, megvonták a fizetéseket. Kicsit másként magyarázza ezt a Jeruzsálemi Talmud 9, ami szerint a chászá először édes és később keserű lesz, ahogy az egyiptomiak először édeskedve fogadták a zsidókat, és aztán tették keserűvé az életüket. De mi lehet a mai megfelelője ennek a chászá nak? RáSI 10 az ófran ciául leituge -nek nevezett növénnyel azonosította, melyet más latin nyelveken lautuca sativa vagy salat szóval illettek – vagyis a salátáról van szó, melynek ma már több száz fajtája létezik11 . A márort már a régmúltban is a salátával azonosították, már a Vulgátában is erre utaló fordítással szerepel (lactucis agrestibus ). Azokban az országokban, ahol már Peszách idején is lehetett salátát kapni (pl. Marokkó, Algéria stb.), mindig is ezt használták 12. Kelet-Európában, ahol ilyentájt még nem nagyon volt beszerezhető a saláta, már a 13. század óta a Misna második helyezettjét, a támchá nak nevezett növényt használták, amit a német meerrettich vagy a szláv chren -vel azonosíttotak – vagyis a tormával 13. MI A BAJ A TORMÁVAL? A 17. század végén történt a kérdésben változás, amikor az óbudai származású Cvi Hirs Áskenázi amszterdami rabbi (1658–1718) írt egy két részből álló responsumot14 . Elsőként le fekteti, hogy a cházeret ( chászá , leituge , saláta) kétségkívül megfelel minden talmudi leírásnak és nem kérdés, hogy hagyományosan ez a máror. „Kelet-Európában, ahol hideg van, ez nem kapható Peszách táján, ezért nem szokták ezt használni a máror micvájának teljesítéséhez. Nem is biztos, hogy ismerték, és lehet, hogy nem tudták azonosítani úgy, mint azok, akik Izrael környékén élnek. Ezért használták a chrén t, amit egye sek a tormával azonosítottak. De ez nagyon komoly problémát vet fel, mert nagyon sokan nem képesek egy olivabogyónyit enni belőle és ezért nem teljesítik a máror micváját. Ha esznek is belőle az istenfélők, olyan erős, hogy kárt okozhat az embernek, ezért azt mondom, hogy ez a chrén veszély, és nem micva. Ezzel szemben azokon a helyeken, ahol ez a saláta már kapható ilyenkor (pl. Amszterdam, Hamburg), még ha kicsi is, lehet vele teljesíteni a micvát. Ezért mindenki, akinek Isten megérintette a szívét, vegyen salátát a máror micvájához, még akkor is, ha drága.” RABBINIKUS VITA A SZOKÁS MEGVÁLTOZTATÁSÁRÓL Áskenázi rabbi felhívására, mely a szokás megváltoztatására irányult, kétféle reakció érkezett. Ávrahám Danzig (1748–1820) vilnai rabbi azt írta Chájé ádám című könyvében 15 , hogy a máror hoz tormát kell hasz nálni, de mivel túl erős, ezért le kell reszelni és lefedetlenül hagyni, hogy csökkenjen az ereje. Ám hozzátette, hogy aki fél, hogy káros lesz számára a tormaevés, az „hagyatkozzon Áskenazi rabbira” és egyen salátát, amit szükség esetén elfogadhatónak tart. Ugyanakkor Snéor Zálmán rabbi (1745–1812), az Álter rebbe másként vélekedett16 . Szerinte mind kettő megfelelő: a saláta (cházeret ) és a torma (támchá )is elfogadhatóak márorként. Schreiber Mózes (1762–1839) pozso nyi rabbi17 Áskenázi rabbival értett egyet abban, hogy „a salátát (chászá ) használták őseink és mi is ezt használjuk. De azt szoktam mondani a Sábesz hágádol [Peszáchot megelőző szombat – szerk.] drósé jában, hogy, ha van otthon olyan Istenfélő ember, akinek jó szeme van és jól meg tudja vizsgálni a salátát, hogy ne legyen benne kukac, akkor az a Máror a művészettörténetben: a középkori, illusztrált Hágádák máror-ábrázolásain is a saláta jelenik meg (Szarajevó hágádá). Ma már sokféle saláta közül választhatunk
