Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-04-01 / 117. szám

2019 ÁPRILIS | egység 11 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ Forrás: zsido.com; crownheights.info menekültként érkeztem, most pedig a világ legnagyszerűbb országában töltök be magas tisztséget” – mondta. Szülei nehezen szánták rá magukat, hogy testvérével kül­földre küldjék, de érezték, hogy Iránban többé nem biztonsá­gos az élet a zsidók számára. Teheránból Rómába repültek, és ott szervezték meg számukra az amerikai beutazást. A szülő­ket az nyugtatta meg, hogy tudták: a zsidó közösség vigyázza majd gyermekeiket. A Chábád mozgalom és a perzsa zsidók története a hetvenes évek elejére nyúlik vissza. Abban az időben a zsidók szabadon és jólétben éltek a nyugatias kultúrát meghonosító Sah vezet­te országban. A Rebbe az Iránból Olaszországba vándorolt, majd a New York-i Chábád jesivához csatlakozó Hertzel Illu­liant és Hecht rabbit küldte Teheránba, hogy felmérjék a zsidó közösség igényeit és egy Chábád-központ alapításának lehe­tőségét. A Sah ellenes megmozdulások éppen akkor vették kezdetüket, amikor Teheránban tartózkodtak. A zsidó közös­ségen a félelem lett úrrá és számos szülő kereste fel őket azzal a kéréssel, hogy vigyék magukkal a gyermekeiket Amerikába. Hecht rabbi a Rebbéhez fordult tanácsért, aki közölte, hogy mindent meg kell tenni az ügy érdekében. A Crown Heights­­ban működő Hadar HaTorah jesiva tanulói vízumokat állított ki, és Illulian még egyszer visszatért Teheránba, hogy kiossza azokat. Akkor még működött a később megostromlott ame­rikai nagykövetség, így el lehetett végezni a szükséges papír­munkát és negyven fiú és lány útnak is indulhatott. A tüntetések egyre erőszakosabbá váltak, és már közvetlen fenyegetések érték a zsidókat a siíta szélsőségesek részéről. Mi­után a Sah elhagyta az országot, már az iráni főrabbi, Cháchám Jedidja Sofet is arra biztatta a szülőket, hogy bízzák a Chábádra a gyermekeiket. Az amerikai nagykövetség bezárása után nem volt lehetőség az újabb vízumok kiállítására, ezért szervezték át a menekítést Rómába, s ott gondoskodtak a megfelelő ok­mányokról. A pánik egyre nagyobb lett a közösségen belül, különösen, miután bejelentették az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulását, majd nem sokkal később kivégezték a zsidó közösség befolyásos vezetőjét, Habib Elghaniant. A gyerekek gyakran nem értették pontosan, hogy mi törté­nik Iránban és nem érezték, hogy menekültként érkeztek volna Amerikába, úgy gondolták, csak tanulni jöttek és egy-két év múlva hazatérnek. Erre azóta sem kerülhetett sor. Sokan, kü­lönösen a gazdag családból érkezettek, nehezen fogadták el, hogy az elegáns, kiszolgáló személyzettel ellátott villa helyett ezentúl egy egyszerű kollégiumi szobán kell osztozniuk má­sokkal. Időbe telt, mire rádöbbentek, hogy a régi világ soha nem tér vissza és Irán a muszlim fanatikusok irányítása alá került. A sikeres, ám rengeteg kockázattal és anyagi áldozattal járó akció kapcsán a Rebbe a következőket mondta: „Nem kell azon aggódni, hogy mennyi erőfeszítésbe került a viszonylag kisszámú gyerek megmentése, hiszen minden zsidó egy teljes világ, és a gyerekek pozitív hatással lesznek a családjukra és az egész világra. Ha a perzsa zsidó gyerekek csak 10%-a megőrzi a kötődését a zsidó közösséghez, már megérte”. A valóságban ennél sokkal többen választották a zsidó éle­tet, és manapság az amerikai perzsa zsidó közösség virágzik és épül. 2019 ÁPRILIS | egység 11 TÖRTÉNELEM | HOHMECOLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents