Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-03-01 / 104. szám
egység | 2018 MÁRCIUS 10 HOHMECOLÓ | KÖZÉLET antiszemitizmus anticionista változata. Nem kétséges ugyanakkor, hogy ez az ősbűn és annak gyanúja átadódik a zsidókra is, amennyiben nem határolódnak el határozottan, esetleg szenvedélyes anticionistává válva maguk is Izrael Államától. Amikor azonban az állam az antiszemita világkép centrális szereplője, és nem az államtalan embertömeg, az ideológiának csak közvetetten jelenik meg a rasszista alapvetése, amennyiben a zsidók állama egyedüli és minden mással összevethetetlenül kezelt szereplője a vázolt ideológiai alapú támadásoknak. Ez az egyik oka annak, hogy az anticionista változattal jószándékú emberek könnyebben téveszthetők meg. Az ősbűn ebben az esetben a felszínen nem teológiai konfliktus vagy a múlt ködébe vesző metafizikai alapvetés (bár – elsősorban iszlám oldalról – „az üdvtörténeti elsőszülöttség” kérdése továbbra is az egyik legalapvetőbb megítélésem szerint), hanem az állam 70 évvel ezelőtti megalapítása, illetve a 100 éves Balfour-nyilatkozat és a népszövetségi mandátum. Bár történelmi léptékkel mérve nemrég történt eseményekről van szó, mitizáltságuk az anticionista propagandában igen jelentős mértékű, szinte az ókori mondák mértékében torzítja az ismert tényeket, folyamatokat és azok jogi alapjait. A valaha volt „palesztin államiság”, esetleg a filiszteus leszármazás, az öröktől fogva állt Sziklamecset és hasonló önellentmondásos, ténytagadó mitologémák képesek anyagi erővé válni az ideológiában. Ezeket a mainstream nyugati anticionizmus olyan logikátlanul önigazoló módon építi be és igazolja a maga rendszerében, hogy „ezek az elnyomottak és kisemmizettek méltóságának helyreállítását szolgáló narratív elemek, ezért, ha nem igazak is önmagukban, de lényegüket tekintve mégis azok”. Míg az állam és intézményes hatalom nélküli zsidóság nem rendelkezett közhatalmi és fegyveres erővel, ezekkel az eszközökkel vissza sem élhetett. Miután a zsidó nemzet Izrael megalapításával nemzeti otthont és államot alapított, ennek következtében alkalmassá vált arra, hogy adott esetben minden más államhoz hasonlóan támadjon és védekezzen, hatalmat gyakoroljon állampolgárai és az általa ellenőrzött területek lakói felett, megelőző intézkedéseket vagy egyéb katonai ellenintézkedéseket foganatosítson és kollaterális veszteségeket okozzon, illetve fegyveres erőinek tagjai adott esetben bűncselekményeket is elkövessenek. Ennélfogva Izrael tevékenysége megítélésének alapja nem lehet az, hogy minden tevékenységét (az önvédelmet is beleértve) automatikusan bűnnek tekintenek, csakis az, hogy hasonló helyzetben más államok miképpen képesek saját legitim érdekeiket megvédelmezni és ténylegesen miképpen hajtják végre ezeket az intézkedéseket, és mik a tényleges, gyakorlatban alkalmazható és számon is kért kritériumai például az „arányos visz szacsapásnak”. És hát tudjuk, hogy más államok hadseregei legritkábban telefonálnak figyelmeztetésül az ellenséges katonai célpontok közelében lakóknak.... A hagyományos nyugati antiszemitizmus erre vonatkozó toposzában a zsidó kizsákmányol, kihasznál, becsap és bitorol. Áldozata az egész keresztény világ. Az antiszemitizmus anticionista változatában ez az „elnyomott-elnyomó”, az „áldozat-elkövető” dichotómiában jelenik meg. Minden esemény – teljesen függetlenül a tényleges erőviszonyoktól, lefolyástól, elkövetési módtól és a szerepet játszó érdekektől – kivétel nélkül ebbe a koreográfiába van átalakítva. Az elnyomó és elkövető szerepében mindig Izrael jelenik meg, ami jele és egyben megerősítése ősbűnének. Ez a világlátás része a mai baloldal identitáspolitikai szemléletének, és ez a másik oka annak, hogy jószándékú emberek ezt a torz mítoszt magukévá és politikai identitásuk alapjává képesek tenni, amely a világképükben egyébként minden más progresszív ügyre is rávetül. Ezért történhet meg az, hogy az életmódbeli kisebbségek egyenlőségéért küzdő mozgalmak valójában obskurus fundamentalista diktatúrákat éltetnek. Ez leginkább természetesen az illető mozgalmak céljainak árt, meg azoknak a palesztin tömegeknek, amelyeknek sem ez a küzdelem, sem a célként feltüntetett állam terroriszti-Montreal, 2016 Sonia Ienoscu fotója
