Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-02-01 / 103. szám
KILE | JUDAPEST ANNO egység | 2018 FEBRUÁR 28 ge Neuschloss Zsófia (1838–1914) gyermektelenek voltak, hatalmas vagyonukat viszont szerették volna valódi nemes ügyre fordítani, így végül is 1.400.000 korona értékben alapítványt hoztak létre egy vakok tanintézetére (Mexikói út 60., ma: mozgásjavító iskola és központ működik itt; a főbejárat feletti homlokzaton még fakón olvasható Wechselmannék neve), hová fele részt izraelita, másik felében egyéb felekezetűek felvétele volt megszabva. Az 1908-ban megnyíló intézetet egyébként szintén Lajta tervezte, központi tereit pedig a Róth Miksa ólomüvegein szűrt napfény világította meg. Bródy Zsigmond öccse, József (1844-1926) és felesége Weiszburg Fanny (1845-1933) sajnos szintén gyermektelenek voltak. A pár 1916-ban az őszi nagyünnepek után jelentette be, hogy félmillió koronás adományukból egy tüdőbeteg gyógyintézetet kívánnak felállítani a Szabolcs utcai zsidó kórházon belül. Nagyvonalú szándékukról egy tárgyilagos levélben értesítették a hitközség közgyűlését, melyet felhatalmaztak az alapítvány kezelésével, és csupán annyi kikötést tettek, hogy: „az intézet, miként az zsidó hitközség kezelésében levő intézetnél természetes, zsidó jelleggel bírjon, azonban, mint a pesti izr. hitközség más kórházaiban más vallásúak is felveendők. [...] kívánságunk, hogy az első három évben a felvételnél a most folyó háborúban résztvett katonáink feltétlen előnyben részesüljenek.” 1910-ben csepeli Weiss Manfréd (1857–1922) iparbáró is csatlakozott az előzők illusztris sorába, és elhunyt felesége, Wahl Alice (1865-1904) emlékére gyermekágyas otthont építtetett a Bródy kórháztól alig 100 méterre. Az egészségügyi intézetek mellett persze sokan más formában támogatták az embereket, a Hat vany-Deutsch család például Hatvan la kosságát karolta fel: Hatvany- Deutsch Sándor (1852–1913) báró például mások mellett finanszírozta a rabbilakás építését, de a katolikus templom és plébánia felújítását is, Hatvany Ferenc (1881–1958) 1925-ben pedig 10 millió koronát adományozott a hatvani szegényeknek, más célzott irányú támogatásairól nem is beszélve. Ők pedig csak a legnagyobbak voltak; népkonyhák, intézetek, árvaházak alapítói folytatják a sort... AMIKOR A HEVRÁNÁL BETELT A POHÁR A grandiózus emlékművek alatt por ladó emberek életéből kiviláglik, hogy „hitvallásuk” legalább két eleme közös volt: a rászorulók támogatása és a fényűző életmód. Míg az elsőt nem lehet túlzásba vin - ni, addig az utóbbit igen. Ilyen eset volt lovag domonyi Brüll Miksa (1836-1890), hollandiai főkonzul te - metése. Brüll végrendeletében szép ösz szeget (10.000 forintot) hagyott kü lönböző jótékonysági egyletekre, vi szont nemes akaratát elhomályosította, vagy helyesebben talán elvakította az a fényűző temetés, melyet tisztelői rendeztek neki. Brüll feleségének, megyeri Krausz Annának (1842–1907) annyit még sikerült megakadályoznia, hogy a hintókat az aranyozott családi címerekkel és relikviákkal díszítsék, de a pompa-lavinának ez már nem tudott gátat vetni: történt ugyanis, hogy az Andrássy út 43. alatti Brüll-palota elől indult gyászmenetet három díszhintó, roskadásig koszorúval fel pakolva kisért. A menet hatalmas feltűnést keltett. A Hevra jámbor tagjai, kik korábban a táhárá szertartást végezték, szégyent és megalázottságot éreztek látván, hogy miként fordítják ki a zsidó temetés egyszerűségét és tisztaságát. Az eset után a Szent Egylet kilátásba helyezte, hogy akik folytatni fogják az ily fényes keretek között zajló „temetéseket”, azoktól megtagadják a zsidóknak kijáró végtisztességet. Továbbá a Hevra arra bíztatott mindenkit, hogy a koszorúkra szánt összeget jótékonykodásra fordítsák. ÚT A FELEDÉS HOMÁLYÁBA... A tízes évektől a Kerepesi temető addig megszokott zsidó kegyeleti gyakorlata kezdett átalakulni. Egyre gyakrabban törte meg a november elsejei őszi csendet a pazar autók ajtajának csapódása. Hatvany, Kornfeld, Madarassy-Beck, Ullmann és más bárói családok koszorús-virágos tömege keresve imbolygott a temető útjain, míg végül meglelték őseik sírját, hogy leróják „kegyeletüket”. Ők már nem jártak Mázkírra és nem mondtak Kádist szüleik hatjánál, – nem tették, de legtöbben már KILE | JUDAPEST ANNO
