Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-02-01 / 103. szám
2018 FEBRUÁR | egység 29 JUDAPEST ANNO | KILE nem is tehették ezt, hiszen sokan közülük már katolikusok voltak. Kegyelet volt ez? Az Egyenlőség név telen cikkírója szerint nem: „Csak a formákat tartja be, a formákat, amelyeket illik betartani. Nem a halott emlékét tiszteli, hanem a maga kicserélt lelkét akarja elkábítani. Eleget akar tenni a kegyeletnek is, meg az új vallásnak is és – megsérti mind a kettőt. Mert a halottakkal nem lehet kompromisz szumot kötni.” HOL SÍRJAINK DOMBORULNAK, UNOKÁINK NEM BORULNAK LE A temető kriptái árnyékában nyugszanak a hétköznapok dolgos emberei, kiknek félköríves macévái te rebélyes parcellákon keresztül hul lámoznak a horizonton. Az ő utó daik gyakorolták a kever avot mic váját és imáikkal felkeresték az ősök hantját a bűnbánó napokban. Fiak, lányok és unokák gondos keze ápolta a szülők és nagyszülők emlékét az ősi tradíciók szellemében. „És ezek között a tisztelt és el nem feledett halottak között pihennek azok is, akik kétszer haltak meg. Először akkor, amikor szívük meg szűnt dobogni, másodszor pedig azon a napon, amikor a gyermekek és unokák, akikért ezek a nemes szívek dobogtak, elhagyták őseik hi tét, és ezzel örökre eltemették a szü lőknek és nagyszülőknek az emlékét, akiket megtagadtak. Megtagadták a társadalmi emelkedés szédületében, a pénzszerzés lázában, a becsvágy paroxizmusában.” Lassan tehát november elseje is visszacsitult a többi nap sorába, a legtöbb családi sírbolt végleg elnémult. Üresen kapaszkodtak a kovácsoltvas kampók a hideg márványfalakon, azokra már nem akasztott senki többet koszorút. Nagy családok váltak egy csapásra a múlt egy da rabkájává: domonyi-Brüll, csetei-Herzog, vásárhelyi-Wodianer, bá rók, lovagok... AZ ASSZIMILÁCIÓ IGAZ ÚTJA A fenti sorok és a történelem lapjai arról tanúskodnak, hogy az asszimiláció útjáról könnyű volt letérni. Sokan félreértelmezték, mit is jelent a folyamat: hogy lehet valaki jó magyar és hithű zsidó, mert a kettő megfér egymás mellett! A valódi asszimiláció egy dicsé re - tes alakja volt Sváb Gyula (1857– 1941) nagybirtokos. Sváb vég rende letében hárommilliós va gyo nának felét a cibakházai szegé nyek re hagy ta – az alapítvány vezetésére háromtagú kuratórium nevezett ki: a mindenkori plébánost, a megyei főjegyzőt és dr. Basch Lóránt végrende leti bizalmast. Az alapítvány 1949-ig állt fent, addig segítette a köz ség lakóit. Hevesi Simon rabbi Sváb temetésén hangsúlyozta, hogy Cibakháza földesura egy igazi „zsidó vallású ma gyar gazda” volt, az asszimiláció va lódi kicsúcsosodása, kinek sze mé - lye úgy forrt egybe a magyar földdel és néppel, hogy egy percig is hűtlen lett volna ősei vallásához. ÉLÕ TEMETÕ, LEZÁRT TEMETÕ, SZABADTÉRI MÚZEUM? A sírkert a húszas évekre szinte teljesen megtelt, onnantól a temetések egyre ritkábbá váltak. Kivétel volt az a néhány hónap, mely egyben a temető történetének legmegrázóbb fejezete: amikor a pesti nagygettó fennállásától 1944 végéig, majd az 1945-ös januári felszabadulást követően a gettó mintegy kétezerhétszász áldozatát a temető keleti végében elhantolták. 1950-ben a temetőt államosították, ennek ellenére időnként még volt temetés, de a sírok nagy részét és az utakat senki sem ápolta. 2002-ben a temető teljes területét műemlékké nyilvánították, és ekkor állítottak emlékművet a gettó mártírjainak is. Temetések ez után is voltak: a héberbetűs sírkert utolsó temetései között volt Kiss József (1843–1921) költő leányáé, krupie ci Bauer Sáráé (1917–2004) és Vázsonyi Vilmos (1886–1926), az első izraelita vallású hazai miniszter azonos nevű, művészettörténész uno kájáé (1935–2008). Mindketten a ko - rábbi családi sírba lettek örök nyugalomra helyezve. 2016-tól a temető felügyeletét és gondozását a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) vette át. Azóta megkezdődött a dzsungel felszámolása, a sétányok megtisztítása, az egykori parkjelleg visszaállítása, egyes sírem lékek felújítása. Felmerült, hogy a szomszédos sírkerthez hasonlóan itt is egy látogatóközpontot állítsanak fel és útbaigazító táblákkal jelöljék a híresebb sírokat. Egy esetleges szabadtéri múzeum felállítása viszont óriási felelősség. Bár a történelemnek csak egy relatíve szűk szakaszát hivatott lát tatni a temető, mégis rettentően komplex társadalmi, kulturális és gaz dasági összefüggéseket rejt magában, melyeknek egy-egy oldalról történő megvilágítása vétek lenne. Bibliográfia: Cseh Viktor, „Botrány a Brüll-temetés körül” (2017), in: www.zsido.com (Internetcím: http://zsido.com/bot rany-brull-temetes-korul/ [2018.02.09.]); Cseh Viktor, „Nyüzsgő élet a halál csendes kertje helyén – Mozaikok az egykori Váci úti zsidó temetőből”, in: Egység (2017), 28. évf. 100. szám, 27-29. o.; Gerle János, Csáki Tamás (szerk.): Lajta Béla - Az Építészet Mesterei (Budapest: Honlap Kiadó, 2013); Hamvay Péter, „Lehet-e múzeum a sírkert? – Temető, panteon, parcella”, in: Mú zeumcafé 61 (2017), 11. évf. 5. szám, 57-75. o.; Klein Rudolf, „A Salgótarjáni utcai zsidó temető reneszánsza”, in: Múzeumcafé 57 (2017), 11. évf. 1. szám, 63-91. o.; Komoróczy Géza (szerk.), A zsidó Budapest , vol. II. (Budapest: Városháza, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995), 600-604. o.; Révész Emese, „Az emlékezés és felejtés kertje – Az epreskert és szobrai”, in: Múzeumcafé 61 (2017), 11. évf. 5. szám, 77-113. o.; „A halott földesúr”, in: A Magyar Zsidók Lapja (1941), 3. évf. 6. szám, 3. o.; „A pesti hitközség választmányi ülése”, in: Egyenlőség (1916), 35 évf. 43. szám, 9. o.; „Elárvult sirboltok”, in: A Magyar Zsidók Lapja (1941), 3. évf. 26. szám, 5. o.; „Mikor a kitértek ünnepelnek – Halottak napján a zsidó temetőben”, in: Egyenlőség (1926) 45. évf. 44. szám, 4. o.; „Sirboltok, melyek örökre bezárultak – Akik kétszer haltak meg”, in: Egyenlőség (1925), 44. évf. 34. szám, 8. o.; „Sváb Gyula hárommilliós vagyona felét a cibakházai szegényekre hagyta”, in: A Magyar Zsidók Lapja (1941), 3. évf. 6. szám, 6. o. JUDAPEST ANNO | KILE
